Misina tánckoncert

2014. okt 22 Webadmin

Iskolánk diákjai, volt diákjai és tanárai is fellépnek a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház jubileumi tánckoncertjén a Kodály Központban, 2014.november 14-én, pénteken, 19 órai kezdettel.

tovább olvasom

Europa Cantat

2014. okt 20 Közösségi szolgálat

Pécsett kerül megrendezésre 2015. július 24 – augusztus 02. között Európa egyik legnagyobb kórusfesztiválja, az EUROPA CANTAT. A város egyszer már otthont adott a rendezvénynek 1988-ban. Akkor több mint 3600 énekes-résztvevő érkezett a világ minden tájáról Pécsre.

tovább olvasom

Október 18-i csengetési rend

2014. okt 17 Iskolavezetés

 

2014. október 18-án (szombaton) pénteki órarend szerinti tanítás lesz iskolánkban, rövidített órákkal. A csengetési rend az alábbiakban olvasható.

tovább olvasom

Várunk a Babitsba!

2014. okt 16 Iskolavezetés

2014. október 2-án és 3-án volt iskolánk nagysikerű nyílt napja, ahol bemutattuk a képzési rendszerünket az érdeklődő tanulóknak és szüleiknek, akik a tájékoztató után hangulatos, érdekes  bemutató foglalkozásokon is részt vehettek.

tovább olvasom

Önkéntes munka vidéken

2014. okt 16 Közösségi szolgálat

Szitás Petra (9.B) a Kétújfalui IKSZT-ben tanulói szolgálatát végzi. Segíti és korrepetálja az alsóbb éveseket.

Az IKSZT-ben végzett munkájuk felbecsülhetetlen.

Köszönjük! 

tovább olvasom

Önkéntesek a parkban

2014. okt 16 Közösségi szolgálat

A 9.B kis csapata kigazolta az iskola előtti ágyást és visszavágta az elbujánzott törpecserjéket.

Munkájukat köszönjük!

tovább olvasom

Önkénteseink a III. Uránvárosi Sport és Egészségnapon

2014. okt 16 Közösségi szolgálat

III. Uránvárosi Sport és Egészségnapon a Babits diákjai önkénteskedtek. A megmozdulás célja a figyelemfelhívás a prevencióra, az egészségügyi szűréseken való részvételre valamint az  egészséges életmód fontosságára. Köszönjük a diákok munkáját!

tovább olvasom

Információk az első felvételi előkészítő foglalkozásról

2014. okt 10 Iskolavezetés

Az első felvételi előkészítő foglalkozás 2014. október 11-én, 9 órától 12.15-ig tart. Gyülekezés 8:30-tól, iskolánk 1. emeleti aulájában.

tovább olvasom

Extra English classes for Babits students

2014. okt 08 Angol mk.

 

Extra English classes for Babits students with Edmund Dudley
Join the facebook group if you are interested in attending.

Lessons start this week!

tovább olvasom

IDEJE ÉLNI – Nidermayer Nóra fotókiállítása

2014. okt 08 Művészeti mk.

Szeptember 18-án nyílt meg Nidermayer Nóra matematika-informatika tagozatos tanulónk fotókiállítása, mely 2014. november 7-ig tekinthető meg a VNA Galéria-Csinos Presszóban.

tovább olvasom