Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy utam Brémába

Június 14-én indultunk Budapestről. Szörnyen meleg volt, a vonatban még inkább. Nagyon hosszú volt az út és kényelmetlen. De legalább odafelé egész jól megismerhettük egymást. Szlovákia és Csehországon keresztül vitt utunk. Prágában és még egy helyen vagy két-három órát állt a vonat, ráadásul a hálókocsi felügyelője azt mesélte, hogy Csehországban különböző kisebbségi egyének szállhatnak fel, akik előszeretettel viszik el az értékeinket. Hát mi jól bezárkóztunk és a vezetésem alatt tökéletesítettük a kabin ajtajának zárját, ugyanis kintről ki lehetett nyitni, de miután én bütyköltem rajta egy kicsit már nem. Egy percet sem aludtam. Szerencsére volt, aki fennmaradt velem és nagyon jól elbeszélgettünk. Prága gyönyörű volt hajnalban. Istennek hála semmi atrocitás nem ért minket az út alatt.

Korán reggel elértük a Német határt. Ez a táj csodálatos –gondoltam miközben a magas sötétes fenyőket bámultam. Aztán egy tó is feltűnt. A látvány lenyűgöző volt. Igaz az épületek szögletességükkel a német precizitást és pontosságot tükrözték. De sebaj nemsokára megérkezünk. Drezdában átszálltunk. Drezda és Berlin között szintén csodálatos volt a táj, a fák kimondottan mesések voltak. Berlinnek hihetetlen nagy a vasútállomása, több szintes. Berlin és Hannover között már majdnem aludtam.

Aztán végre Bréma felé vettük az irányt. Az út alatt sikerült megtudnom, hogy iskolába is fogunk járni. Ez még élvezetesebbé tette utam, de már nem tudtam leszállni a vonatról. Brémába érve esett az eső. A három hét alatt ez sokszor előfordult, de nekem tetszett, csak így az első alkalommal nem volt hozzá kedvem a húsz órás vonatút után. A gondviselő család késett. Kisebb eligazítás és ismerkedés után sikerült eljutni oda, ahol lakni fogunk. Nagyon szép és otthonos volt a környék nekem kimondottan tetszett. A ház is szuper volt kívül belül. Igaz a család nem a rendszeretet mintaképe volt de szerintem ez sokkal közvetlenebb volt mintha azok lettek volna. Fincsi ebéd várt, hús meg mindenféle jó és persze desszert is. Hússal a továbbiakban nem találkoztam. Vagy maximum még egyszer. Étkezés után az első utam a vécébe vitt, majd kicsit pironkodva ugyan de megkérdeztem hogy szabad-e netezni.  Majd elfelejtettem: a családhoz egy Ádám nevű magyar sráccal együtt kerültem, aki ugyan elég fárasztó volt néha de a kajakeresésnél jól kiegészítettük egymást. A család, ahova kerültünk öt tagból áll: egy tizenhat éves srácból (Helge), egy tizenhárom éves lányból (Nele), egy tizenkilenc éves lányból (Tanja), az anyából (Anne) és Erikből, aki csak néha volt ott mert nem ő volt az igazi apuka ugyanis az igazi már öt éve meghalt. Eriket kimondottan bírtam, jófej és buddhista meg szimpatikus is. Dixit majd kifelejtettem ő volt a család kutyája. Én bírtam nagyon, Ádámmal ellentétben, aki csak messziről szereti a kutyákat, de azért ő is megsimizte néha. Anne is hihetetlen kedves és megértő meg törődött is velünk és mindig nagyon jókat beszélgettünk. Tanja Hannoverben tanul ezért vele csak hétvégén találkoztunk. Nele aranyos lány csak elkényeztetett. Helge pedig nagy sportember és jószívű és lusta is. Röviden ennyit a szereplőkről később még biztos ki fogok térni rájuk.

Szombat és vasárnap a családdal voltunk. Voltunk két múzeumban, amik mindenkinek nagyon tetszettek. Az egyikben mindenféle dolog volt: rengeteg kultúráról, állatokról szóló kiállítás, a másikban (tudva levén Bréma kikötőváros) a hajózásról és kereskedelemről láthattunk dolgokat. Később sétáltunk a városban. Este neteztem. (a három hét alatt hihetetlenül sokat neteztem hajnalba nyúlóan, ezért napközben rendszerint fáradt voltam és mindig el akartam aludni a buszokon).

Első nap a suliban: késtünk Ádám miatt, én mondtam, hamarabb kell elindulni, de ő nem hitt nekem. Nem baj csak az iskolát mutatták be, amiről mi lemaradtunk (senki más nem késett). Délután a városba mentünk (fakultatívan és csak a fiatalok, tényleg majd elfelejtettem tizenhárman mentünk: Ebből egy fiatal tanár: Molnár Orsolya, aki nagyon kedves és szeretnivaló és még tegezni is lehetett), ahol vásároltunk szétnéztünk meg ilyenek. Másnap kötelező múzeumlátogatás: (Focke Museum) kortárs művészek alkotásait tekinthettük meg. Nekem nagyon tetszett és még agyagoztunk is. Az alkotásomat később Anne-nak adtam. Délután idegenvezetés a városban. Este ismerkedési est (kaják jók voltak).

Másnap szintén suli volt, az órát az a hölgy tartotta, aki az egész utat meg mindent szervezett. Nagyon kedves hölgy, aki egyáltalán nem volt konzervatív, szóval szeretjük.

Következő nap suli: a könyvtárat mutatták be, meg tanultunk a német iskolarendszerről is. Másnap irodalomóránk volt. Német-brémai anekdotákat vettünk. Nos, a német humor nehezen érthető, főleg ha anekdotákba csomagolják. Délután ismét múzeum, ahol isteni hajó- maketteket vettem szemügyre.

Végre hétvége: együtt vásároltunk a családdal. Vasárnap meg egy Wallfest nevű városi ünnepélyt látogattunk meg. Délután pedig a híres-nevezetes Weser stadiont néztük meg de csak kívülről. Később fociztunk egyet Helge-vel.

Megint iskola (kicsit uncsi már mindig ezt írni, de időnk nagy részét ez tette ki, igaz csak reggel kilenctől délig). Könyvelemzést tartottunk a könyvtárban. Ezt követő napon nem iskolába, hanem messze utaztunk: Torfkahn nevezetű helyre. Ez egy folyó, ahol régen kisebb hajókon a szenet szállították. Nem volt rossz, csak az idő. A két eurós esernyőm a nap végére meghalt és egy drága szemüveg is a vízbe hullott.

Másnap Hamburgba vitt utunk. Hajókáztunk is, megmutatták az egész kikötőt. Lenyűgöző volt az egész, igaz rossz idő volt meg minden egyes levegővétellel ittunk is egy picit. Az óriási szállítóhajók sem voltak rosszak de nekem a legjobban egy régi vitorlás tetszett. Voltunk egy templomban is, aminek a nevét már nem tudom idézni. Aztán várost néztünk, vásároltunk (de sajnos nem volt elég idő mindenre és ráadásul az utolsó pénzemet is elköltöttem, igaz itthonra mindenkinek vettem már ajándékot). Következő nap sportórák vártak minket, ami egész jó volt. Aztán még délelőtt (izzadtan persze) elmentünk a városházára, ami egyszerűen kívül belül gyönyörű. Itt is voltak nagyon szép hajómakettek. Másnap ismét az irodalomóra réme várt minket az iskolában (ha nem említettem volna eddig Herr Dierking a neve). Délután abba a múzeumba mentünk, ahol az első hétvégén is voltunk de másodjára sem volt rossz, meg egy csomó új dolgot is felfedeztünk.

Másnap Hollandiába mentünk. A táj szép volt és zenét is hallgattam szóval nem volt rossz. Maga Hollandia meg a város, ahova mentünk (Groningen) annyira nem fogott meg, habár kellemes hangulata volt. A csapat nagy része busszal együtt kelt útra, de mi vállalkozó szellemmel, kocsival és még két családdal. Este, miután hazaértünk, azok, akikkel mentünk ottmaradtak nálunk. Egy jót buliztunk.

A másnapot a semmittevésnek szenteltem, ugyanis alváshiányom már a hetvenkét órát rúgta. Másnap suliba mentünk de most egy másik városba, méghozzá Verdenbe, ami kimondottan tetszett nekem. Részt vettem egy fizika és három matek órán, nem én akartam így de így jártam…

Másnap szintén iskola. Délután egy orgonát mutattak be nekünk kívülről belülről, ami nem is volt olyan rossz, igaz én már láttam ilyet, szóval nem volt új dolog. Másnap egy Universum nevű helyre mentünk, ami úgy néz ki, mint egy bálna és olyan mint nálunk a csodák palotája. Mi voltunk a legidősebbek ott, de legalább kijátszhattuk magunkat.

Másnap (fogadjunk ki se találjátok) ismét iskola volt. De ez a nap kicsit más volt, mint a többi. Mert az irodalomtanár elfelejtett bejönni és nem csináltunk semmit. Este elköszönési est volt. Ismét jó kaják és persze egy kis kedves magyar műsor, amit a csapat közösen adott elő. Másnap jöttünk haza. A visszaút jobb volt, mert Ausztrián keresztül jöttünk, de szintén nem aludtam semmit.



Összefoglalásként: nagyon jól éreztem magam és még búcsúajándékot is kaptam. A család, akiknél voltunk, nagyon kedves és segítőkész volt. Nem szenvedtünk hiányt semmiben. A szobám is jó volt. Miután hazajöttünk nagyon hiányzott az egész. Voltunk a családdal még moziba meg étterembe is, sőt egyszer biliárdozni is elmentünk. Jókat beszélgettünk, még ha az elején nem is ment annyira, de türelmesek voltak és segítettek, elmagyarázták, amit nem értettünk. A buszozásba is pár nap alatt belejöttünk. A csoport is jó volt, igaz voltak olyan személyek, akik nem közösködtek, hanem inkább a családjukkal voltak végig. Ádám igaz hogy fárasztó volt és nehéz volt vele egy fedél alatt, de emellett ő jószívű és igazából jól megvoltunk vele, megosztottuk, megbeszéltük a dolgokat. Ha ő nem lett volna, depressziós lettem volna, hogy nem beszélhetek magyarul. Az idő kellemes volt (húsz fok körül, míg itthon mindenki megsült) nekem az esők is tetszettek. Sok élménnyel, tapasztalattal lettem gazdagabb. Ebben a pár oldalban nehéz mindent leírni: érzéseket, meg hogy miket is csináltunk. Ezért csak megpróbáltam felvázolni az eseményeket és felcsigázni a kedveteket arra, hogy ti is menjetek el. A nyelvtudásomon is sokat javított ez az út. De a három hét nagyon sok volt nekem. Már annyira hiányzott a haza, a hazai táj, hogy már alig-alig bírtam ki. Mikor végre magyarul beszéltek a határőrök és felismertem a tájat, hát isteni érzés fogott el. Jó volt hazatérni. Igaz Németország szebb, tisztább, fejlettebb, (ahogy azt sokan tartják, de én nem) de nekem akkor is a mi kis Hazánk a kedvencem és nem mennék el máshova élni. A csoportba szinte mindenki Németországba akart menni tanulni meg élni, nekem ez nem tetszett, én csak azért mentem ki, mert még soha nem voltam külföldön és mert ingyen volt. Ezt csak azért mondom, mert remélem senki, soha nem felejti el a hazáját és azt is, hogy nem fog mindenki elköltözni innen.

Csolosz András 11.D