Kedves babitsos diákok!
Vajon hogyan lehet valóban a sajátunk, ízig-vérig a mienk egy történelmi ünnep vagy emléknap? Lehet-e olyan alkalom, ami lehetőséget ad arra, hogy a múlt idegenségében saját magunkat keressük és lássuk meg, ezáltal egyben ismerőssé, bensőségessé, sajáttá is alakítsuk az idegenséget?
Még köztünk élnek közelebbi múltunk tanúi, még hiteles elbeszélőkkel lehet gombolyítani családtörténeti szálakat, fontos, embernevelő iskolai projektek lehetnek a családi kistörténetekről való kutatások, közzétételek.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el. 2001 óta minden év február 25-én emlékezünk azokra, akiket szovjet hadifogságba, málenkij robotra hurcoltak, vagy itthon jogellenesen letartóztattak, koncepciós perekben elítéltek, bebörtönöztek, munkatáborokba vittek, kivégeztek. Emlékezünk azokra is, akiket kitelepítettek otthonaikból, mert svábok, szlovákok vagy „osztályellenségek” voltak.
A ti családi emlékezetetek vagy családtörténeti dokumentumaitok milyen személyes tragédiákat, sorsokat, kistörténeteket őriznek? Próbáljuk felkutatni, lejegyezni, dokumentálni, bemutatni ezeket a családi vallomásokat, tanúsításokat! Gyűjtsük össze és tegyük közzé őket a 2015. évi emléknapon, hogy segítsenek nekünk szembenézni mindazzal, amivel a magyar társadalom hosszú évtizedek óta nem tudott mit kezdeni. Azzal, amit máig nem sikerült kibeszélni, feldolgozni, megérteni, megtanulni. Emberformáló, a múltunkat és önmagunkat megismerni segítő emléknap lenne, olyan ünnep, amire nagyon sokáig emlékezhetünk majd.
A beadott kiskutatások terjedelme 1-4 oldalnyi lehet. Times New Roman betűtípussal, másfeles sorközzel, 11-es betűmérettel dolgozzatok!
Műfaja lehet például interjú vagy portré családtaggal, rokonnal. De lehet szövegesen is bemutatott fénykép, vagy bármilyen más családi dokumentum is, például levél, igazolvány, igazolás ítélet, napló(részlet). Továbbá lehet egyénileg megválasztott bármilyen egyéb műfaj, amellyel be tudjátok mutatni családotok valamely tagjának, felmenőtöknek egy, az Emléknap témájának megfelelő kistörténetét.
A beadás határideje: 2015. január 5. (Pethőné Nagy Csilla tanárnőnek)
Az összegyűlt anyag áttekintése után együtt döntünk majd a közzétételről: kiállítás, bemutatás, kisantológia vagy más.
Pécs, 2014. november 10.
Az én történetem…
egy levélből kiinduló vallomásos emlékezés, amiben ez is benne lenne:
„Most pedig írok pár sor tájékoztatót, hisz gyerek voltál. 1945 január első napjaiba kapott édes apád a jegyzőtől egy felszólítást, hogy hat napi élelemmel, pakróccal kőzmunkára jelentkezzen a siklósi járásbíróságon. Itt válogatták két szobába tolmáccsal, aki nekik tetszett. Egy részét haza engedték, másik részét 1945 májusába a Szovjetunioba szállították….” Ezek a mondatok egy levél részletét képezik. A levél feladója Katona Józsefné, édesanyám keresztanyja, a keltezés szerint 1991. októberében. A címzett édesanyám, született Barsi Sára volt. Akinek a történetéről pedig benne szó van, Barsi István, az én anyai nagyapám. A levél és a családi hagyomány szerint Kurszk közelébe kerültek, édesanyám keresztapjával együtt, málenkij robotra. 1947 nyarán tértek haza. Soha nem beszélt ezekről az évekről sem a családom, sem a nagypapám. De azt tudom, hogy később, az 1950-es évek elején egy, a Békekölcsönre vonatkozó pikírt megjegyzése miatt a Rákosi-rendszer politikai elítéltjeként Komlón egy kőbányában dolgozott további, talán másfél-két évet. Nagyapám tejcsarnok mester volt, mire a kőbányát is megjárta, a családnak semmije nem maradt, nagymamám munkát nem kapott, édesanyám nem mehetett egyetemre. Nagyapám, egy hadifogságbeli társa, bizonyos Ádi bácsi javaslatára, majd ötven évesen ment le a komlói bányába csillésnek, később vájárnak. A család helyzete így rendbejött. De, ha megnézem szelíd bányászarcát, mély ráncaiban, elgyötört, fénytelen szemében látom azt a sok szenvedést, amin keresztülment, de amiről soha nem beszélt.”
Anyai nagypapám, Barsi István (1905-1981), nagymamámmal és velem a komlói években
Pethőné Nagy Csilla, tanár
