Kreatív fiatalok számára hirdetett pályázatot Pécs polgármestere, melyen Halmos Ádám - iskolánk tanulója,  valamint a Deák Gyakorló Gimnáziumból Holovitz Edgár közös alkotással indult.

A pályázat kiírói olyan 30 év alatti fiatalok nevezését várták, akik úgy gondolják, Pécs egy varázsos hely, amelyről mindig lehet valami újat mondani. A pályázat célja, hogy az 1-2 perces, fiatalos szemléletű promóciós filmek kreatív, friss és személyes formában népszerűsítsék Pécset, vagy dolgozzák fel városunk egy-egy különleges pillanatát. Egyetlen motívum volt kötelező;  a Kultúra Városát szimbolizáló Zsolnay eozin ökörfej szabad beépítése a kisfilmbe.  


Halmos Ádám és Holovitz Edgár pécsi imagefilmje 

 

A zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket – előreláthatólag – a 2013. november közepén  megrendezendő pécsi Aranyszem Nemzetközi Operatőr Fesztiválon is levetítik.

A zsűri tagjai:

  • dr. Páva Zsolt, polgármester
  • Márta István, zeneszerző, a ZSÖK ügyvezetője
  • Simon Zsolt, a tv2 vezérigazgatója
  • Beck Zoltán, zenész, dalszerző, dalszövegíró, tanár
  • Doboviczki Attila, kommunikációs szakember, művelődési- és felnőttképzési menedzser

A legjobb kisfilm 100 ezer Forint díjazásban részesül.

Bízunk a gyakorlós diákok sikerében, egyúttal bíztatjuk tanulóinkat, hogy induljanak hasonló pályázatokon.