Nemzetközi Molekuláris Biológia Kurzus

2014. júl. 18 Biológia - földrajz mk., Vadicskó Judit
Nemzetközi Molekuláris Biológia Kurzus

Iskolánk néhány diákjának lehetősége adódott arra, hogy részt vegyen a 2014. június 30. és július 4. között zajló első Nemzetközi Molekuláris Biológia Kurzuson a Szentágothai János Kutatóközpontban.

Az angol nyelven zajló programsorozatot dr. Fekete Csaba, a PTE TTK Általános és Környezeti Mikrobiológiai Tanszék vezetője szervezte. Tanulóink a Szentágothai János Kutatóközpontban angol diákokkal együtt hallgattak előadásokat és vettek részt laboratóriumi foglalkozásokon. A tudományos munka mellett a szervezők gondoskodtak olyan szabadidős programokról, ahol a diákok nagyszerű hangulatban mélyíthették el ismereteiket egymás kultúrájával kapcsolatban (is).

Résztvevő diákjaink:
Faragó Csaba
Dudley Réka
Szőcs Csenge Franciska
Szőcs Flóra Boglárka
Tóth Fruzsina
Várhegyi Réka
Varga Ákos
Vrábel Judit
 
Köszönjük a szervezőknek és Szabóné Bárdos Csilla igazgatónőnek a hasznos és élményekben gazdag nyári programot.
Vadicskó Judit
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Megosztás, e-mailben küldés, nyomtatás


 


Új komment írása










* kommented nem kerül ki azonnal, ám azt rögtön továbbítjuk moderálásra, és ha nem sérti moderálási elveinket, a legrövidebb időn belül itt láthatod