Rendhagyó március 15-i emlékműsor

2014. márc. 15 Webadmin, Kerekes András
Rendhagyó március 15-i emlékműsor

2014. március 14-én Balásy Szabolcs tanár úr rendezésében egy rendhagyó és diákközpontú műsorral emlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharcra.

Szakítva az ilyenkor szokásos klisékkel, iskolánk volt- és jelenlegi diákjai adtak jórészt könnyűzenéből álló műsort - kevésbé informálisan, ám a dalokon keresztül jobban megszólítva a diákokat. A rendezvényt a Vivat Bacchus énekegyüttes külön erre a rendezvényre megkomponált produkciója, a Nemzeti Dal egyedi átirata zárta.

 

A műsor fellépői:

  • Cseh Dávid
  • Endrődi Miklós
  • Gaál Dorottya
  • Kuch Gabriella
  • Matyók Annamária
  • Szabó Réka Judit
  • Vivat Bacchus
  • Zongorán kísért, és a műsort rendezte: Balásy Szabolcs

 

 Érdekesség, hogy a rendezvényről stúdió minőségű hangfelvétel készült, mely kizárólag az iskola emberi- és technikai erőforrásának felhasználásával, külső partner bevonása nélkül történt. A felvételekhez szükséges technika biztosításáért köszönet Kasznai Gyula, a hangfelvételekért és a hangkeveréssel kapcsolatos utómunkákért köszönet Révész György kollégáinknak. A kétkamerás videófelvételt Kerekes András és Vezér András készítette.


 

Műsorunk videófelvételei


A rendezvény videóinak megtekintéséhez kattintson ide

 


Kapcsólódó képgalériánk
Fotók: Domonkos Bence és Kiss Dániel

 

Megosztás, e-mailben küldés, nyomtatás


 


Új komment írása










* kommented nem kerül ki azonnal, ám azt rögtön továbbítjuk moderálásra, és ha nem sérti moderálási elveinket, a legrövidebb időn belül itt láthatod