A hétvégén, Debrecenben megrendezett XIII. Amatőr Röplabda Diákolimpia Országos Döntőn iskolánk csapata negyedik alkalommal képviselte megyénket. A Babitsos lányok az elmúlt években folyamatosan araszoltak felfelé a ranglétrán (2011.-XV. hely, 2012.-VII. hely, 2013.- IV. hely).

Az idei 20 csapatos országos megmérettetésen, lányainknak, csapatunk fennállása óta először sikerült teremröplabdázásban országos dobogóra állni. Az előzetes várakozásokkal és a papírformával ellentétben együttesünk az előkelő II. helyezést szerezte meg, tovább öregbítve ezzel intézményünk és megyénk hírnevét.

A szervezők a 19 megyei és a budapesti bajnokot négy, ötcsapatos csoportra osztották. Mi a szegedi Tömörkény, szolnoki Varga, miskolci Hermann és veszprémi Lovassy Gimnáziummal kerültünk össze. Innen a pénteki és szombati körmérkőzések után 2. helyen jutottunk a keresztjátékba, ahol a tavalyi 2. helyezett békéscsabai Andrássy Gimnáziumot győztük le. Szombaton 19.00 órai kezdettel játszhattunk az örök rivális debreceni Svetits Gimnáziummal a döntőbe jutásért. Ezt a meccset nagy csatában 2:1-re megnyertük, így készülhettünk a vasárnapi döntőre. Mint az elmúlt években többször, most is a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumot kaptuk ellenfélnek. A fővárosi csapat nagy rutinjával és a miénknél jelentősen nagyobb ütőerejével nem sikerült megbirkóznunk, 3:0-ra alul maradtunk.
A délutáni éremátadón büszkén vehettük át az ezüstérmet, amit még az is fokozott, hogy csapatunk center ütője, Kis Rebeka (12. e) elnyerte a torna legjobb játékosának járó különdíjat.
 
A csapat tagjai voltak:
  • Alizadeh Jennifer-liberó 11.b
  • Biskup Dóra - 4-es ütő 10.d
  • Erdős Petra -  4-es ütő 11.b
  • Kabács Bianka nyitásfogadó ütő 11.b
  • Kalinszky Emese-feladó 10.b
  • Kis Rebeka-center 12.e
  • Miklovich Réka-feladó átló, cs.k. 12.e
  • Nagypál Andrea-liberó 10.c
  • Peti Dorina-center 9.b
  • Újhelyi Bettina-center 11.f
  • Zólyomi Hanna-feladó 12.f
 
A csapat felkészítője: Bedő Gergely tanár úr, Bedőné Szűcs Tünde tanárnő
 
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak és szurkolóinknak, akik nélkül nem sikerülhetett volna ez a kitűnő eredmény.
  • Az Ifjúság Sportjáért Alapítvány
  • Innova Ablaktechnika Kft, Heizler Kft
  • Zólyomi család, Kalinszky András valamint a szegedi röplabdás fiúk.