Március 15., a magyar nemzeti ünnep, minden évben különleges jelentőséggel bír számunkra. Ezen a napon az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk, és megünnepeljük azokat az értékeket, amelyekért elődeink harcoltak és áldozatot hoztak. Az idei évben különösen ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg, ugyanis a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház „Sorscsillag” című nagyszabású táncjátékának megtekintésével tisztelegtünk a forradalom és szabadságharc kiemelkedő hősei előtt.
A "Sorscsillag" című táncjáték egy mélyreható és megindító előadás. Mintegy 60 táncos lépett színpadra, köztük voltak nagy örömünkre egykori és jelenlegi babitsos diákjaink is, akik által a múlt és a jelen találkozásának különleges pillanatát élhettük át. A produkcióban nemcsak Petőfi Sándor élete és művei elevenedtek meg, hanem a kor fontos személyiségei is felbukkantak, mint például Arany János és Szendrey Júlia.
Az előadás megkezdése előtt Gálber Attila, a darab koreográfus-rendezője, a Misina táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és osztotta meg velük gondolatait a nemzeti ünnepről és a táncjátékról.
Az előadás különleges élményt nyújtott mindannyiunknak és emlékezetes módon gazdagította az idei március 15-i megemlékezést. A mai rohanó világban gyakran figyelmen kívül hagyjuk értékeinket és hagyományainkat, pedig a népzene és a néptánc kiemelkedő nemzeti kincseink közé tartoznak.
Köszönjük a Misina Néptáncegyüttes minden táncosának és alkotójának ezt a lenyűgöző előadást!
További köszönet a műsorban való közreműködésért Balásy Szabolcs tanár úrnak, valamint Kasznai Gyulának és Lukács Sándor Botondnak (10. A).
AZ ESEMÉNYEN KÉSZÜLT KÉPEKÉRT KATTINTS IDE!
Fotó: Szabó Fanni (10. B), Czimmer Eszter (10. D)
Az ünnepi alkalomhoz kapcsolódóan Lónay-Tóth Bolda (11. F) Szendrey Júliáról írt cikket BabitsMa iskolaújságunkba. Jó szívvel ajánljuk figyelmükbe: https://www.babitsma.hu/2024/03/szendrey-julia-no-es-az-ember.html