Ugrás a tartalomra

Iskolatörténeti fotókiállítás

2013-05-28     Névtelen (nem ellenőrzött)



Tisztelettel meghívjuk, szeretettel várjuk iskolatörténeti fotókiállításunk megnyitójára május 30-án 14.15-kor az első emeleti aulába.

Terveink szerint a tárlat a jubileumi év zárórendezvényének időpontjáig, 2013. november 12.-ig tekinthető meg iskolánkban. A megnyitón beszédet mond Muráth Ferenc volt és Magasi András jelenlegi igazgató.


A kiállítás főszervezője Muráth Eszter tanárnő, aki hónapok óta gyűjti, válogatja, feliratozza az elmúlt 50 év emlékeit, képeit. Érthető módon a teljességre csak törekedhet, hiszen bizonyos események, korszakok kevésbé dokumentáltak, mint mások, melyek anyagából pedig szelektálnia kellett, hogy a legátfogóbb áttekintést tudjuk közzétenni.
 

Szerencsére a kiállításból kimaradó képek, újságrészletek és egyéb kordokumentumok bemutatására lehetőséget ad rendszergazdánk, Kerekes András gondozásában szeptembertől elérhető jubileumi honlapunk.
 

Iskolatörténeti kiállításunkkal egyidejűleg nyitjuk meg szakmai áttekintésünket, mely a szakmai munkaközösség összefogásával készült Dr. Gimesi Lászlóné  tanárnő irányításával.