Ugrás a tartalomra

Magasi András igazgató nyilatkozata

2013-02-08     Névtelen (nem ellenőrzött)



Magasi András igazgató nyilatkozata az elmúlt napokban megjelent, iskolánkat érintő sajtóhírekkel kapcsolatban.

Szomorú vagyok, és nem értem az indulatokat.

Nem értem, miért a nyilvánossággal kellene megoldani egy olyan ügyet, aminek házon belüli megoldására kísérlet sem történt.

Nem értem, miért kell bizonyíthatatlan dolgokkal megvádolnia egy pedagógusnak egy másikat úgy, hogy kísérlet sem történt a konfliktus megbeszélésére.


A nyilvánossághoz forduló írásban arról értesültünk, hogy tanítványainkat politikai természetű tevékenységük miatt fenyegetés érte: kirúgják az iskolából. Ha ez megtörténhetne, az mindannyiunk számára elfogadhatatlan lenne, azt mindannyian elítélnénk. Ezért ez a Babits Gimnáziumban nem fordulhat elő.


Másik tanítványunk a cikk szerint azért hagyta abba szervező munkáját, mert négyszemközt, tanúk nélkül megfenyegették. Ez a kiváló fiatalember közös óránk után ma azzal jött hozzám, hogy őt ezzel a történettel kereste a sajtó, pedig csak az érettségire akar készülni. A vád azért különösen gonosz, mert nem csak nem bizonyítható, de nem is cáfolható.


A tanárok is emberek, különbözőképpen ítélnek meg dolgokat, ami mindaddig rendben is van, amíg nem a tanulók isszák meg ennek a levét. Bízom abban, hogy ez a továbbiakban sem fordulhat elő!


Támogattuk és támogatjuk tanulóink szabad véleménynyilvánítását. Politikamentes állásfoglalást tettünk közzé a hallgatói keretszámokkal kapcsolatban, kék szalagot tűztünk és osztottunk szolidaritásunk jeleként…


Most mindannyian dolgozunk. Mi, pedagógusok tanítunk és nevelünk, diákjaink pedig tanulnak.
Én pedig szomorú vagyok.

 

Magasi András
igazgató