Ugrás a tartalomra

Zene és festészet – kreatív művészeti projekt zárórendezvénye

2021-10-20     Névtelen (nem ellenőrzött)



2021. október 19-én pályázati projektzáró kiállítás megnyitója volt iskolánkban. A kiállítás a 2020-ban megnyert Nemzeti Tehetség Program pályázatának legfontosabb mozzanatait foglalja össze és eleveníti fel. A pályázat témája az volt, hogyan lehet kreatívan összekapcsolni a zene és a festészet amúgy is sok mindenben egymásra épülő és kiegészítő eszközeit, élményeit, érzésvilágát.

Annak ellenére, hogy a pályázat a pandémia miatt nagyon egyedi, rendhagyó módon valósulhatott meg, sok minden nem úgy történt, ahogy először elterveztük, nagyon sok élményt adott a résztvevő tanulóknak, a projektet vezető kollégáknak, szülőknek és a diákokat tanító tanároknak is, hiszen csodálatos festmények, énekek, zenék születtek, amiket a kreatív bemutatón megcsodálhattak a részt vevők.

Köszönet illeti Horgas Karina tanárnő és Balásy Szabolcs tanár úr támogató, vezető munkáját, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a szenzációs projekt, aminek reméljük, lesz folytatása.

A kiállítást Betlehem Márta Sarolta projektvezető rövid ismertetését követően Sulyok Andrea intézményegység-vezető asszony nyitotta meg, majd a megjelentek a képek és írások segítségével végig követhették a megvalósulás állomásait.

A projektben részt vevő tanulók: Almájer Fanni 11. F, Beke Panna 12. C, Gazsó Virág 10. F, Kersák Viktória 11. C, Magyar Judit 12. D, Sebestyén Virág 11. F, Solymosi Zoé Réka 12. B, Takács Levente 12. E (ének, hangszer), Bognár Panna Eszter 12. F, Gazsó Virág 10. F, Polidano Marissa Tia 12. F, Rátgéber Tamás 12. A, Révész Rubina 10. D, Suvák Bori Panna 12. B, Kersák Viktória 11. C (festészet).

 

 

A kiállítás a NTP-MŰV-20 pályázat zárásaként valósult meg.