Iskolánk 9. B osztályából hét önkéntes szorgoskodott az eseménysorozat sikerén.
2010 / 2011
A Babits vers- és prózamondó-verseny eredményei
Diákjaink által elért eredmények a Babits vers- és prózamondó-versenyen.
2010. november 17.
I. kategória: 9-10. évfolyam
Sportajánló
Iskolánk fiú röplabda csapata holnap (2010. december 1-jén) 16.30 perckor edzőmérkőzést játszik a Nagy Lajos Gimnázium csarnokában.
Minden érdeklődőt és szurkolni vágyót sok szeretettel várunk!
HAJRÁ BABITS!!!
Novemberi sporteredmények
November 20-án szombaton került megrendezésre a városi női röplabda bajnokság I. fordulója a Nagy Lajos Gimnázium sportcsarnokában. Lány csapatunk az „A” csoportból két győztes mérkőzés után került a döntőbe, ahol a hazai csapatot szoros küzdelemben 2:1-re győztük le, így megszerezve a forduló elsőséget.
Cities of Tomorrow
A Cities of Tomorrow - Élhető városok – Diákkonferencián a küldöttségünket alkották Papp Kata, Plecskó Soma, Varga Flóra, Szekeres Dóra, Zalai Zsófia, Kucska Nóra, Graics Bence, Graics Vince, Verbőczy Kristóf , Budányi Dániel.
Rajzpályázat
A pályázat célja olyan alkotások létrehozásának inspirálása, amelyek a konvencióktól mentesen, vagy épp a konvenciókat újraértelmezve, újszerűen, érdekesen, sajátos látásmóddal, szerethető formában mutatják meg szülőföldünket.
Jótékonysági koncert
Kedves Szülők!
A PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola jótékonysági koncertet szervez a vörös iszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére.
Dammei élménybeszámoló
2010. júniusában a 10.c osztály látogatott Damme-ba, cserekapcsolatunk keretében. Utazásunkról, élményeinről tanúskodnak az alábbi összeállítások:
Digitális Napló
Pályázati eredmények
I. Diákfesztivál "Kultúrkirakat" pályázatán a 9.B pályamunkáját a zsűri arany minősítéssel díjazta. A 10.A pályamunkáját pedig bronz minősítéssel jutalmazta.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- Következő oldal
- Utolsó oldal