Ugrás a tartalomra

PTEBabits

Nem adom fel

Április 20-án városunkba látogatott, az ausztráliai születésű, szerb származású végtagok nélkül született prédikátor, Nick Vujicic. A Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban tartott teltház előtt előadást, melyen iskolánkból 25 diák vett részt önkéntes segítőként a Nem Adom Fel Alapítvány és az INDIT Közalapítvány felkérésére.

Pályázat

A Honda Ste-Ba Pécs pályázatot hirdet a Honda-díjra a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola tanulói számára.


Babits 5X

A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola fennállásának 50. jubileumához kapcsolódódva „Babits 5X - osztályéneklési verseny” címmel történetének eddigi legnagyobb, rendhagyó és nagyszabású produkcióját rendezte meg.

Ostinato a Radnótiban

 


Április 16-án az Ostinato a Radnóti Szakközépiskolában adta jubileumi koncertsorozatának utolsó előtti koncertjét - az idei tanévben.

A záróhangverseny a Pécsi Harmadik Színházban lesz április 29-én, 19 órai kezdettel, ahol több egykori diákunk is fellép és együtt ünnepel a maiakkal.

Ostinato 20

Az Ostinato április 8-án az 1-es Gyakorló Általános Iskolában játszott nagy sikerrel.A gyerekek együtt zenélték velünk Kányádi Sándor Cigánytánc című versét, amit volt diákunk, Kőszegi Mátyás zenésített meg.