Ugrás a tartalomra

2016 / 2017

Bánki Benjámin országos sikere

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete által meghirdetett, a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyen BÁNKI BENJÁMIN 11. B osztályos tanulónk a beválasztott 200 produkció közül több forduló után a végső döntőbe jutott, és a 28 produkció közül 2. helyezést ért el.



Gratulálunk szép sikeréhez!

Leány röplabda

November 12-én szombaton iskolánk leány röplabda csapata felkészülési mérkőzés folyamot játszott az ország három kiemelkedő középiskolai röplabda csapatával.

Versmondó sikerek

A Szent Mór Iskolaközpontban megrendezett Csorba Győző Versmondó versenyen Balaskó Bence (11. B) korcsoportjában (10-12/13. évfolyam) második helyezést ért el.

Csorba Győző A híd panasza és Parti Nagy Lajos Halk, talmi vers az irodalom házához című versét mondta.

Első kínai óra

Az első kínai szakkörrel és lelkes, tanulni vágyó diákok aktív részvételével kínai nyelv tanfolyam vette kezdetét iskolánkban. Ha valaki kedvet kap még csatlakozhat.



Időpont: hétfő, péntek 7:15

Helyszín: 210-es terem