Március 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon került sor iskolánkban a DÖK napra, melyen a diákok egy kicsit másképp töltötték az időt, mint egy szokásos tanítási napon. Egyszerre több helyszínen és módon zajlottak a programok. Nagy Enikő (11.F), a program főszervezője és a Diákönkormányzat elnöke, jól felmérte, hogy ezen a napon a sportkedvelők mellett a művészetek és kertészkedés iránt érdeklődők is találjanak maguknak elfoglaltságot.

A sportrajongók foci-, röplabda-, kosárkupán, dartsban és csocsóban mérhették össze képességeiket a testnevelő tanárok közreműködésével.

A művészetek kedvelői kreatív képességeiket rajzokkal, horgolással és prózai művek megírásával fejthették ki. A rajzoknál Farkas Adrienn tanárnő, a prózai műveknél Oroszlán Anikó tanárnő és diákjai, míg a horgolásnál Szalma Zsófia (11.B) segítették az alkotó fiatalokat. Balásy Szabolcs tanár úrnál pedig dalra fakadtak a zeneterembe betérő diákok.

A csodálatos tavaszi idő nemcsak a sportolóknak kedvezett, hanem a kertészkedőknek is. Kleisz Erika és Tarnai Dóra tanárnőkkel, valamint Pintér Gergő tanár úrral két magaságyást töltöttek meg palántákkal, fűszernövényekkel, virágokkal és a pillangókertet szépítették szorgos diákok. Iskolánk papírbrikett-készletét is bővíthették, amit az iskola jótékony célokra fordít.

Annak ellenére, hogy több helyszínen egyszerre zajlottak különféle események, mégsem különültek el egymástól a diákok, hiszen a sportolók megtekintették az elkészült műveket és a sporteseményeken is folyamatosan nagy szurkolótábor biztatta a versenyzőket.

Hogy ez a nap jól telt, az a sok diák és tanár segítő munkáját dicséri. Köszönet illeti őket! Amellett, hogy egy ilyen napon kicsit kötetlenebben élvezhették a diákok egymás társaságát, egy kis versengés is fűszerezte az eseményeket. A különböző helyszíneken pontokat gyűjthettek a diákok az osztályaiknak, és évfolyamonként egy-egy győztes osztályt jutalmazott meg a DÖK. Jutalmuk egy-egy pizza volt, illetve a legtöbb pontot gyűjtött osztályt az iskola vezetősége egy tanításmentes nappal ajándékozott meg. Így igazán jól indult a tavaszi szünet!

GALÉRIAKÉPEKÉRT KATTINTS IDE!