Ein Tag im Unterrock

2016. máj. 08 Német mk., Gáll Veronika
Ein Tag im Unterrock

2016. április 22-én rendezték meg, immáron 10. alkalommal az "abgedreht" elnevezésű filmfesztivált, melyre bármilyen rövidfilmmel lehetett nevezni, melynek témája a magyarországi német kisebbséghez kötődik. Iskolánkból egy csapat nevezett, idén először. A csapat tagjának szemszögéből a versenyről olvashatnak alábbi cikkünkben Göller Réka 11. C osztályos tanulótól.

Még március eleje volt, mikor német tanárnőnk az Abgedreht nevű verseny kiírását megmutatta nekünk. Ebben az állt, készítsünk egy maximum 10 perces filmet, ami a magyarországi németekhez köthető. Láttam osztálytársaim szemén, hogy felkeltette érdeklődésüket a téma, és egyből elkezdtek ötleteket gyártani, hogyan is lehetne megnyeri a versenyt. Többen jelentkeztünk, köztük én is, de ez sem volt akadály, hiszen a csapatok meghatározott létszáma maximum 5 fő volt. Végül megalakult a Babits-Film-Team, melynek tagjai, azaz csapattársaim, Mayer Dalma, Nick Patrick, Nemes Ádám és Strasszer László lettek. Laci ötlete alapján témánknak az UnterRock nevű együttes bemutatását választottuk. Filmünk címe „Ein Tag im Unterrock” elárulja, hogy a banda mindennapjait szerettük volna megjeleníteni, ezáltal mások szeme elé tárni. A zenekar tagjaival jól kijöttünk, mindenben segítőkészek voltak, tudták úgy szervezni programjukat, hogy az nekünk is megfelelő legyen, sőt, még egy bulijukra is elmehettünk velük. A csapatmunka nem jelentett problémát, a közös tervezgetés, forgatókönyvírás és a jelenetek felvétele közelebb hozott minket egymáshoz, így nem fáradtunk el. Negatívumként muszáj megemlítenem, hogy a film csak április 11-én délelőtt készült el, pontosan akkor, mikor már Budapestre kellett volna érkeznie DVD formájában. A zsűri tagjainak és a verseny meghirdetőinek köszönhetően azonban még elfogadták filmünket, így aztán a hónap végén felutazhattunk mi is Pestre, ahol a többi csapattal együtt megnézhettük a benevezett filmeket. Nagyon erős volt a mezőny, érdekesebbnél érdekesebb alkotásokat néztünk végig. Sajnos helyezést nem értünk el, és az 500 Euro sem a mi markunkat ütötte, de mindnyájan örültünk, hogy elindultunk, sőt, elhatároztuk,hogy jövőre is nevezünk, ezúttal egy profibb, és időben elkészült munkával. Összegezve, a verseny alatt sok új embert ismertünk meg, hasznos tanácsokra és tapasztalatokra tettünk szert, amik a jövőben bizonyára hasznunkra válnak majd.

Göller Réka, 11.C

 

 

Megosztás, e-mailben küldés, nyomtatás


 


Új komment írása










* kommented nem kerül ki azonnal, ám azt rögtön továbbítjuk moderálásra, és ha nem sérti moderálási elveinket, a legrövidebb időn belül itt láthatod