PÓDIUM

Nem hiszek a célban, a hozzá vezető útban, igen. Ilyen út a pódiurnos tevékenységben a beszédtanítás. Nem az öncélú Szép beszéd, hanem az adott lehetőségen belül elérhető legfejlettebb technika és erre épített dikció kialakítása. A helyes beszédet meg kell tanulni! Ehhez eszköz és Út a helyes beszéd- ás légzéstechnika, amelynek tanítása a Pódiumon belül állandó lejjegű. Intenzíven másfél évig foglalkozom a kezdőkkel. Ebben segítenek az idősebb pódiumosok. A jó beszéd kiindulópontja a helyes légzéstechnika, amelyet addig kellene gyakorolni, amíg automatikussá nem válik, viszont ennek tanítását a kezdés időszakában ellenőrzés nélkül nem tudok elképzelni, később igen.

Szeretem, ha a diákjaim a lehető legjobban beszélnének a saját emberi lehetőségeikben, humán horizontjukon belül. Mégsem kínozok beszédtechnikai gyakorlatokkal mindenkit, csak azokat, akiknek szükségük van erre, akikben látom az emberi hozzáállás garanciáját.
Az alapokat mindenkinek meg kell tanulnia, ha nem teszi lemorzsolódik és kikoptatja magát a Pódiumból. Van, akit logopédushoz küldök, mert problémája túlnő a lehetőségeimen. Nem gyógyitható beszédhibát lehetőleg nem közlök a diákommal. Minek terhelni olyan információval, amiből nincs kiút. Tehát ha nem tudok használni, megpróbálok nem ártani.

Mit hoznak magukkal a diákjaink a kezdet kezdetén?
Pozitív vagy negatív irányultságú szereplési vágyat és bontakozó lehetőségeiket. Ezt tetézik személyiségnyűgeikkel, az életkori sajátosságokból adódó problémákkal.
Minél biztosabb vagyok magamban, annál bizonytalanabb vagyok a tehetség felismerésébep, mert jelenlegi megnyilvánulási formái bújtatottabbak, összetettebbek, sikerorientáltabbak. Tudom, hogy útjában áll a sikernek az állandó tetszeni akarás, hogy hamis cél az imponálás. Tudom azt is, hogy nem kell mindig pacionálisan közelednem a tehetség felismeréséhez és a feladatvégzéshez, és azt is sejtem, hogy nem kell mindent megmagyaráznom magamnak. Nem a precizitás a lényeg, a tökéletesség elérése nem a cél bennem sem, csak felismerése annak, hogy eszköz lehet valamilyen új minőség elérésében.
Nem szeretem a nagy célokat, mindig csak a következő kicsi feladatra koncentrálok azzal a tudattal, hogy annak az elvégzésében segít az addig megtett út.

Imponálónak kell lennem a fiatal számára, ha mágneses erőterembe került, mert a ‚jövő azzal tart, akiben az ifjúság megbízik”. Ha hagyom magam megismerni, a jelöltem is beenged lelki, szellemi holdudvarába. Ez meg segít nekem megtámogatni szövegválasztását s az ebből születő előadói vallomását, azt a valamit, amitől nem lesz sem több, sem kevesebb az élőbeszéddel, így egy alkotó és egy újraalkotó teremt valami egyedit.
A színpadon a komédiás alakoskodik, a virtuóz átalakít, a művész alakít, él. A komédiás kevesebbet, a virtuóz többet, a művész csak annyit ad, amennyi ott és akkor szükséges.
Ez a három kategória a szövegmondóra is érvényes. Próbálom őket orientálni a 3. lehetősége felé. Ez csak akkor valósítható meg, ha az előadónak van egyéni mondanivalója és van fantáziája is a belső építkezéshez.

A szövegválasztás után a verssel át kell itatódnia. Ez történhet játékosan, észrevétlenül, de erős küzdelmekkel is. Utána következik a mű szellemi és formai tájainak kitapogatása. Ez nem azonos folyamat a memorizálással A birtokbavétel után az előadóban a szöveg munkálkodni kezd, tudatosodik, elhelyezkedik, mint sír felett a föld és elindul a szerző és a mű szolgálta saját eszközeivel: az előadó hangjával, teljes fizikumával és művészi kontrolljával.
Mindig vigyázok arra, hogy a tanulóm ne csak a hangjára bízza magát, hanem a szöveg tudására és ismeretére.
Diákjaim kétféle szövegtanulással kísérleteznek. Először memorizálnak, aztán ráültetik a mondatokat a beszélő szervekre. E kettős tanulás után tökéletes szinkronba kerül az alkotás. A memória már rég elvégezte munkáját, amikor a beszélő szervek kezdenek barátkozni a hanggal, a szóval, a mondattal. Végül pódiumos szakzsargonnal élve megszületik „dara” “. Végül a szövegmondó igyekszik produkciójakor versfelfogását elfogadtatni közönségével.
A Tisztelt Nagyérdeműt nem könnyű receptívvé, elfogadóvá egybekovácsolni

Ezen kívül alkalmazkodnia kell a helyiségek valós4gához. Például iskolán belül — előadó
terem hiányában — a tornaterem illúzióromboló intim hangulatokat elutasító, rossz akusztikájú világához, ahol fecsegő technikai berendezések lógnak bele az arcba, eltakarják a visszafogott, helyén való mimikát. A tekintet kifejező erejét pedig a terem nagysága, a távolság falja fel. Előnytelenek a fényviszonyok, beszüremkednek az utcai zajok. ÉS ezek ellenére hatnia kell a pódiumosoknak. Meg kell tanulniuk kilépni a szobahangból és teremmérethez igazítani hangbeli megoldásaikat olyan meggyőző hangulatteremtő határozottsággal, mellyel rendet teremtenek maguk körül. Az ilyen típusú őnszuggesztió határán belülről épített gondolat tisztán árad és hat, a közönség visszahat az előadóra. Ezt nem lehet bepróbálni, ezt élesbe kell megtapasztalni és élni vele. Aki tud vele élni 3 év hosszú kitartással, szerény és alázatos odaadással végzett munkával az pódiumra való, ha van az előadónak aurája. A kisugárzás megszerzését sem tanulhatja meg, ez vagy van, vagy nincs, de a gyakorlás folyamatában megérzi, hogy rendelkezik-e ezzel a talányos hatalommal és megtanulja az ügy szolgálatába állítani.
 

2010. április
Szász-Kolumbán Olga
Szakkőrvezető
 

2010 Kerekes András