Pethőné Nagy Csilla
Az én történetem
egy levélből kiinduló vallomásos emlékezés, amiben ez is benne lenne:
„Most pedig írok pár sor tájékoztatót, hisz gyerek voltál. 1945 január első napjaiba kapott édes apád a jegyzőtől egy felszólítást, hogy hat napi élelemmel, pakróccal kőzmunkára jelentkezzen a siklósi járásbíróságon. Itt válogatták két szobába tolmáccsal, aki nekik tetszett. Egy részét haza engedték, másik részét 1945 májusába a Szovjetunioba szállították….” Ezek a mondatok egy levél részletét képezik. A levél feladója Katona Józsefné, édesanyám keresztanyja, a keltezés szerint 1991. októberében. A címzett édesanyám, született Barsi Sára volt. Akinek a történetéről pedig benne szó van, Barsi István, az én anyai nagyapám. A levél és a családi hagyomány szerint Kurszk közelébe kerültek, édesanyám keresztapjával együtt, málenkij robotra. 1947 nyarán tértek haza. Soha nem beszélt ezekről az évekről sem a családom, sem a nagypapám. De azt tudom, hogy később, az 1950-es évek elején egy, a Békekölcsönre vonatkozó pikírt megjegyzése miatt a Rákosi-rendszer politikai elítéltjeként Komlón egy kőbányában dolgozott további, talán másfél-két évet. Nagyapám tejcsarnok mester volt, mire a kőbányát is megjárta, a családnak semmije nem maradt, nagymamám munkát nem kapott, édesanyám nem mehetett egyetemre. Nagyapám, egy hadifogságbeli társa, bizonyos Ádi bácsi javaslatára, majd ötven évesen ment le a komlói bányába csillésnek, később vájárnak. A család helyzete így rendbejött. De, ha megnézem szelíd bányászarcát, mély ráncaiban, elgyötört, fénytelen szemében látom azt a sok szenvedést, amin keresztülment, de amiről soha nem beszélt.”
Anyai nagypapám, Barsi István (1905-1981), nagymamámmal és velem a komlói években
