Magasi András
Szabadság, szerelem! - Filmvetítés az 1956-os forradalom évfordulóján
25 éve ilyenkor minden évben 1956. október 23-ára emlékezünk. De nem csak arra, hanem az 1956 és az 1989 közötti időszakra is, sőt, ilyenkor mindig szóba kerül az 1945 és ’56 közötti 11 év is. (A 11-12. évfolyam tagjai most is éppen arról az időszakról néznek meg egy filmet.)
Mi egy kicsit Hollywood-i filmet nézünk. Van benne akció, lövöldözés, szerelmi szál, egy kis szex. Nagyon szép egyetemista lányt és jóképű sportoló fiút játszó népszerű hazai színészek szerepelnek benne, a stáblistán elöl a keresztnevük… Megjelenik a 8 évvel ezelőtti vízilabda válogatottunk néhány tagja is. Az egyik forgatókönyvíró és az ötletgazda Joe Eszterhas, a Flashdance, az Elemi ösztön és a Showgirls rója, akinek szülei 1945-ben az oroszok elől menekültek el Magyarországról, és ő útközben született Ausztriában, de magyarnak tartja magát. A producer Andrew Vajna, aki szüleivel 56-ban, 12 évesen hagyta el az országot, de mostanában itthon tölti ideje jelentős részét.
Itt most egyszerre két dologról kellene beszélnem ’56-ról, és a Szabadság, szerelem című Goda Krisztina által 2006-ban rendezett filmről.
A budapesti és a magyarországi események fő vonulata a filmből is kiderül: A kommunista diktatúra alatt élő országokban szinte elképzelhetetlen módon Lengyelországban tüntetések voltak, a magyarok szerették volna szolidaritásukat kifejezni, amit a magyar és a megszálló szovjet hatóságok (ruszkik) először betiltottak, majd a növekvő elégedetlenség hatására mégis megengedtek. Aztán az utcákon Rákosi Mátyás vezette diktatúra Államvédelmi Hatóságának (ÁVO) emberei többször több helyen is a tüntetőkre lőttek. Ezekben az eseményekben vesznek részt a film főszereplői részben véletlenül, másrészt nagyon is tudatosan. A nemzetközi háttér adott: az amerikaiak biztatnak bennünket, de csak duma van, segítség nincs. Közben „Izrael megtámadta Egyiptomot a Szuezi-csatornáért. Kit érdekel most Magyarország?” – teszik fel a kérdést a filmben is.
 |
|
A forradalmárok főbb céljai a filmben is elhangzanak: „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba! Ruszkik haza!”
A mai napra készülve újra megnéztem a filmet, és összegyűjtöttem néhány fontosnak tűnő gondolatot, amit hazavihetünk az ünnep utáni időszakra is.
56-tal kapcsolatban sokszor felmerült azóta is, hogy érdemes volt-e egy nálunk ennyivel erősebb hatalommal szembeszállni. A film válasza, hogy „néha muszáj visszaütni akkor is, ha nem szabad” .És kétségtelen, hogy (56 után) „semmi sem olyan, mint régen”. Valami változás, egy kicsit más élet kezdődik. „Most kezdődik az élet!” – mondja Imi, az egyik szereplő nem sokkal azelőtt, hogy lelövik.
„Az Úr csak azt tiltja, hogy fegyvert fogjak, azt nem, hogy szeressem a hazámat” – mondja a pap, aki fegyvertelenül áll az igazság oldalán, akinek érveire a hatalom nem tud érvvel válaszolni, csak puskagolyóval.
A film üzenete az is, hogy „bármit is mondanak, hiába fekszel le a hatalomnak, a hatalom ígéretei semmit sem számítanak.” És az is, hogy „nem kell mindent elhinni, amit az iskolában mondanak”. Végül is „mindenkinek el kell döntenie az élet során, hogy ő kicsoda.” A világból és az iskolából információkat, ötleteket, példákat kapunk, de a döntés a mi felelősségünk.
Az 1989-ig tartó korszak máig tisztázatlan, feloldatlan kérdése az árulás, a jelentések készítése a barátokról, társakról, kollegákról. Lehet-e indok az, hogy „aláírtam, hát mindenki aláír!” Meddig lehet engedni az erőszaknak a túlerőnek? Vigyázni kell a Feri bácsikkal, akik házi kosztot hoznak, akik meg akarnak vesztegetni, hogy olyant tegyünk, ami nem tisztességes, ami helytelen, akik fenyegetnek, akik azt mondják vagy sejtetik, hogy játszhatjuk azt is, hogy nem állunk be az általa kijelölt sorba, de úgyis mi húzzuk a rövidebbet.
Karcsi megnyeri az olimpiát, az ország elveszti rövid időre kivívott szabadsá-gát. Kihunyt a Parlamenten a vörös csillag fénye, de csak lekapcsolták, végleg levenni akkor még nem sikerült, erre még 33 évet kellett várnunk.
Elveszett a szabadság és elveszett Karcsi szerelme is. Megérte-e, mi lett volna, ha itthon marad? Mivel tesz többet, ha megvalósítja álmát, és dicsőséget szerez a hazájának, vagy ha meg tudja védeni szerelmét? Ma is aktuálisak a kérdések, hogy „hova mész haza? Hol van a haza? És azok, akik itt vannak, velük mi lesz?”
Gondoljunk 56-ra, azokra, akik visszaütöttek. Nélkülük valószínűleg 25 éve kellett volna odaütnünk, talán annak a kornak az áldozataira kellene emlékeznünk. Értünk, a mi generációnkért is aggódott akkor az édesanyánk. Jó, hogy ma már nem kell!
Emlékezzünk!
(A felhasznált illusztráció forrása: szabadsagszerelemafilm.hu)
