Budapest, Győr és Debrecen után 2013. október 9-én „Tőzsde. Mindenkinek" címmel Pécsre érkezett. A tőzsde munkatársai az idei tanévtől a ROADSHOW részeként , most már nemcsak az egyetemeken tartottak előadásokat, hanem minden városban egy-egy középiskolában is.
PTEBabits
Tőzsdejáték középiskolásoknak
Újraindul a „Tőzsdejáték középiskolásoknak” verseny!
Rendhagyó orosz óra
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2013. október 11-én, pénteken tartandó rendhagyó orosz óránkon.
Az esemény során bemutatjuk a Babits Gimnáziumban folyó orosz nyelvi képzést, különös tekintettel kilencedikes, kezdő szintű tanulóinkra.
Október elseje a zene világnapja
A legcsodálatosabb, ami velünk történhet, történik, a zene hallgatása és szeretete.
Segít bennünket a kikapcsolódásban, enyhíti a bánatunkat, a szomorúságunkat, örömet szerez, boldogsággal tölt el, kikapcsol… egyszóval nem lehet élni nélküle.
Koncz Károly Bonis Bona díjban részesült
Iskolánk tanára, Koncz Károly tanár úr a 2013-as tanévben megkapta több éves kiemelkedően eredményes versenyfelkészítő munkája elismeréseképpen a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díjat.
A díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében adományozta.
II. Takarék Futás
Szeptember 28-án iskolánk diákjai és nevelői a II. Takarék Futáson vesznek részt. Kérjük a diákok, szülők és tanárok részvételét! Fussunk együtt a mozgás öröméért és az egészségért!
Szülői értekezlet
Tisztelt Szülő(k)!
A tanév első szülői értekezletét 2013. szeptember 30-án, hétfőn 17.00 órai kezdettel tartjuk iskolánkban. Előtte a szülői választmány 16.00-tól a 114-es teremben tart megbeszélést, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt.
Jótékonysági futóverseny
Szeptember 14-én került megrendezésre a "Jótékonysági futóverseny a rákgyógyításért". Nagy örömünkre iskolánkat több, mint 40 diák és néhány kolléga is képviselte.
Külön öröm, hogy rajtunk kívül sok volt babitsos tanítványunk is részt vett a programon. MIndenkinek köszönjük, hogy támogatta e nemes ügyet!
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal