2019. október 4-6.-ig lett megrendezve idén Budapesten a Soroksári sportcsarnokban a 46.FEW Karate Wado-Kai Európa Bajnokság, ahol 11 ország vett részt. Junior kategóriában csapatban  2.helyezést értünk el (6 csapatból). Erőnyerőként kezdtük, mert nem jöttek el a Portugálok, így egyből bekerültünk az elődöntőbe.

Egy román csapattal kellett megküzdenünk a döntőbe jutásért. Az első emberünk sajnos elvesztette a menetét, de a 2. nagy fölénnyel nyerte. Én voltam a 3. ember és rajtam múlt, hogy bejutunk-e a döntőbe vagy nem. Minden magyar aki ott volt a versenyen szurkolt nekünk.

Nem volt kérdés, hogy meg kell nyernem és így is lett. 3:3 lett a vége, döntetlen, de én szereztem az első pontot, így én nyertem és ezzel behúztam a csapatot a döntőbe, ahol megint egy román csapattal kellett megküzdenünk. Sajnos itt nem volt szerencsénk és a románok nyertek.

Az első és második emberünk is elvesztette a menetét, így én már nem mentem. Nagyon nagy élmény volt a nálam egyel nagyobb korosztályban megmérettetni magam és látni, hogy ott is állom a sarat. Amikor felléptünk a dobogóra az egy leírhatatlan érzés volt.