A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma hagyományteremtő szándékkal a 2022-2023-as tanévben országos angol nyelvi versenyt hirdetett meg a gyakorló iskolák 9. és 10. évfolyamos tanulói számára.

Iskolánk és előd-iskolái fennállásának 60. évfordulóját ünnepeljük ebben a tanévben, és a jubileumi rendezvényekhez szeretett volna hozzájárulni az angol nyelvi munkaközösség az esemény életre hívásával.

A versenyre minden várakozásunkat felülmúlva több, mint 250 diák jelentkezett, számos gyakorló iskolát képviselve. Az első forduló feladatsorát a diákok saját iskolájukban oldották meg, és mindkét kategóriában a legjobbakat 2023. február 10-én vártuk iskolánkba a döntő forduló megmérettetéseire.

A verseny tematikája az idei tanévben a „Mysteries” – rejtélyek – volt. Az első forduló szövegértési kompetenciát és nyelvhelyességet mérő feladatai is már ezt a témakört járták körül. A döntőben a legjobbak hallás utáni szövegértést mérő feladatokban mérhették össze tudásukat és egy prezentációt kellett előzetesen elkészíteniük a témakörhöz kapcsolódva. Ezen prezentációk bemutatása során adhattak számot nemcsak jártasságukról az általuk választott rejtély kapcsán, de egy jellegzetes, 21. századi kommunikációs helyzet sikeres megoldása is a feladatuk: 3 tagú zsűrit kell 10 percben meggyőzniük arról, hogy mind tartalmilag, nyelvileg mind megszerkesztettségét tekintve kiváló prezentációt képesek összeállítani, majd azt élő közönségnek előadói készségük legjavát bemutatva prezentálni.

A zsűri mindkét korosztály esetében 1 fő angol anyanyelvű tagból, 1 fő nagy tapasztalattal rendelkező nyugdíjas angol nyelvtanárból és a zsűri elnöki tisztet ellátó, PTE Angol Nyelvi Tanszékeiről érkezett egyetemi oktatókból áll.

Itt szeretnénk megköszönni a zsűri tagjainak, hogy rendelkezésünkre álltak és lelkesen hallgatták meg és értékelték a prezentációkat.

 

A zsűrik tagjai voltak:


9. évfolyam:

Dr. habil. Lehmann Magdolna PhD, a PTE BTK Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék intézetvezetője, egyetemi docens;

Jon Marquette, a PTE ÁOK Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet angol nyelvi lektora;

Bölcskeiné Kálmán Mária, a a pécsi Leőwey Klára Gimnázium nyugdíjazott angol nyelvtanára

 

10. évfolyam:

Dr. habil. Szabó Gábor PhD, a PTE BTK Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék egyetemi docense;

Adam Beaser, a University of Iowa Fulbright ösztöndíjas

Rózsahegyi Ágnes, a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziumának nyugalmazott angol nyelvi munkaközösség-vezetője, angol nyelvtanára, szakvezető, mentor és szakértő

 

A verseny végeredménye a következőképpen alakult:

 

9. évfolyam:

1. helyezett: Cservenák Petra, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákja, tanára: Illés Bence.

2. helyezett: Szarka Áron, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákja, tanára: Sziklai Gábor.

3. helyezett: Balogh Izabella, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákja, tanára: Illés Bence.

 

10. évfolyam:

1. helyezett: Kiss Károly Lajos, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákja, tanára: Patrik-Pirk Zsolt

2. helyezett: Zubonyai Kolos Benedek, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákja, tanára: Fekete Gergő.

3. helyezett: Dánffy Edina, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákja, tanára: Fekete Gergő

 

Az első három helyezett nyereményei: iPad 9, JBL Flip 6 speaker, JBL Charge 5 speaker

Két felkészítő tanár kollégát különdíjjal jutalmaztunk, mindkettőjüknek 2-2 diákja végzett az első három hely valamelyikén.

 

A díjazott tanárok:

Illés Bence, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára.

Fekete Gergő, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanára.

 

Mindkét kategóriában az első 3 helyezett iskola könyvtára is értékes könyvekkel gazdagodott.

A döntőben 4-9. helyezéstelért diákok is ajándékcsomagokkal térhettek haza.

Köszönet valamennyi támogatónknak, hogy hozzájárulásukkal támogatták a rendezvény színvonalas megvalósítását.

 

Támogatóink:

- Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft

- American Corner Pécs

- DevMads Informatikai Szolgáltató Kft.

- Sonrisa

- ELT Hungary, az MM Publications magyarországi képviselője

- Oxford University Press

 

Az UNIV TV videója megtekinthető az alábbi linken:

https://univpecs.com/nyelvtanulas/i_gyakorlo_iskolak_orszagos_angol_nyelvi_versenye

A galéria képeiért kattints IDE