2025. 02. 06-án a Korkóstoló szakkörrel Gödöllőre és Budapestre látogattunk, ahol a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, a fővárosban pedig a Szépművészeti Múzeum barokk tárlatát néztük meg, majd este a Nemzeti Táncszínházban a Pulcinella című táncos színházi előadáson vettünk részt.
A gödöllői kastélyban nagyon sok érdekes dolgot tudhattunk meg a barokk-kor jellemzőiről – akár stílusjegyeiben, akár az életvitel szempontjából –, és a Grassalkovich család életéből is megismerhettünk egy szeletet. Ami kiemelendő ebben az épületben, az az, hogy a történelem különböző viszontagságai miképpen viselték meg, majd ezek után hogyan restaurálták, illetve állították vissza szinte eredeti formájába az épületegyüttest. Az egyik legérdekesebb rész számunkra a kastélyban a barokk színház volt. Itt betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé, bejárhattuk a zsinórpadlást, és a színház „működését” is bemutatták nekünk.
A gödöllői kastély után a budapesti Szépművészeti Múzeum következett, ahol a barokk kiállítási termeket járhattuk körbe. Több barokk korból származó festményt elemeztünk, így megfigyeltük és rögzítettük a stílusjegyeket. Megtanulhattuk a fény-árnyék hatás jelentőségét ebben a korszakban, a mozgás fontosságát a festményeken, illetve a barokk különböző témáival ismerkedhettünk meg.
A nap végén, este a Nemzeti Táncszínházban tekintettük meg a Pulcinella című táncos színdarabot. Ami nagyon tetszett nekünk az előadásban, hogy előtte és utána is a koreográfust és a színészeket is kérdezhettük közvetlenül, ők pedig szívesen válaszoltak a közönség kérdéseire.
László Patrik Roland 9.F