2024. november 21-én, csütörtökön a PTE Műszaki és Informatikai Karára látogatott iskolánk 27 tanulója a 11-12. évfolyamról, hogy részt vegyen a MIK által szervezett szakmai napon. Most először nyitották meg a rendezvényt középiskolások részére is, aminek elsődleges célja a gyorsan fejlődő világunkban a legfrissebb kutatások, fejlesztések „tudásmegosztása”, hiszen a MIK-nek széles körű szakmai partnerhálózata van. Az egyetem részéről Dr. Balogh Brigitta Kari Igazgató Asszony fogadott Bennünket, és nagy örömmel köszöntötte az érdeklődő tekintetű gimnazista diákokat.

„Azt gondolom, hogy összességében ez a délután hasznos és érdekes volt mindannyiunknak, mert másképp láthattuk az egyetemet, mint ahogy a felvételizőknek szervezett programokon látjuk a nyílt napokon és táborokban. Talán azoknak a tanulóknak volt a leghasznosabb, akik műszaki vagy informatikai pályán szeretnék folytatni a tanulmányaikat, hiszen ők láthatták egy kis részét annak, hogy milyen lesz számukra az egyetem, ha most még nem is értettek mindent az előadásokon. Jó volt megismerni az épületet is. „ K.K.11.d