2025.03.14-én a Korkostoló szakkör keretein belül Kalocsára látogattunk, ahol megtekintettük a Kalocsai Érseki Palotát, valamint az Astriceum Érseki Múzeumot. A délután folyamán a Hajósi Barokk Kastélyt is felkerestük.
A Kalocsai Érseki Palota gazdag díszítése és szépsége remek élményt nyújtott. Betekintést nyerhettünk a Kalocsai Érsekség történetébe, miközben festményeket és liturgikus tárgyakat tekintettünk meg.
Különösen érdekes volt számunkra az Érseki Könyvtár, ahol ritka könyvpéldányokkal találkozhattunk. Megtudtuk, hogy egy szinte teljesen sértetlenül fennmaradt kötet értéke 30 millió forint is lehet.
A Hajósi Barokk Kastélyban elsőként a Vadászat az Alföldön című kiállítást, majd különböző rekonstrukciókat néztünk meg, melyek során bemutatták a lakrészeket is, melyek között két eredeti bútor is megtalálható volt.
Az épülettel kapcsolatban egy titkos történetet is megismerhettünk. A kastélyról az a hír járta, hogy van egy titkos alagútja, ahol az érsekek és egyéb egyházi méltóságok járnak. A kastély restaurálásakor találtak egy rövid folyosót, ami az eredeti tervrajzokon nem szerepelt. Ez egy kúthoz vezetett, amiből az épület vízellátását biztosították.
Vas Anna 9.F