Iskolánk csapata a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen Pannónia régióban (ez a Dunántúlt jelenti Budapest és Pest megye nélkül) 4. helyen végzett.
A csapat tagjai:
Druskóczi Anna Eszter 10. B
Érsek Boglárka 10. A
Magyar Júlia 10. B
Palovecz Júlia 10. B
Tanáraik: Bálint Andrea, Dr. Oroszlán Anikó, Maul Borbála
Eredményükhöz gratulálunk!
A Bolyai csapatversenyeket matematikából és anyanyelvi, irodalmi ismeretekből rendezik meg. Az általános iskolai vetélkedők sikerei után a középiskolás versenyt először a 2015/2016. tanévben rendezték meg az ország egész területén, majd a 2019/2020. tanévben már több mint 4 000 résztvevője volt a rendezvénynek. A szervezők megfogalmazása szerint a verseny célja "segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat."