Iskolánk 11. C osztályos tanulói úgy döntöttek, hogy a hagyományos egymást-megajándékozás mellett a rászoruló gyermekeket is meglepik idén karácsonykor, ezért részt vettek a sokak által ismert „Cipősdoboz akcióban”, amelyet a Csorba Győző Könyvtár szervezett.
A diákok különféle édességeket és tárgyakat gyűjtöttek- úgy, mint plüssök, könyvek, apró játékok, tollak, ékszerek, amiket bepakoltak, majd karácsonyi csomagolópapírral fedték be a dobozokat, így téve azokat még inkább ünnephez illővé.
„Karácsony táján még jobban elragadnak az érzések bennünket, ahogy a szegény gyerekekre gondolunk, akik ajándék, család – ne adj Isten- otthon nélkül töltik az ünnepet. Ezért elhatároztuk, hogy lehetőségeinknek megfelelően mi is megpróbáljuk szebbé tenni ezeknek a gyerekeknek a szentestéjét.”
„Jótékonykodni mindig is gyönyörű, értékelt dolog lesz, hiszen az ember jóságának megvan a fizetsége, akár a Sorsra, akár a karmára gondolunk.”