Kedves 8. évfolyamos Diákok!

Iskolánk, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma KORKÓSTOLÓ – Az időutazók klubja címmel tehetséggondozó foglalkozásokra vár Benneteket.

A program a NTP támogatásával az elmúlt tanévben indult, és az újabb sikeres pályázatnak köszönhetően a 2022-23-as tanévben is folytatódhat.

A beavató műhelymunkára elsősorban azokat várjuk, akiknek továbbtanulási elképzeléseiben a bölcsész, társadalomtudományi, jogi képzési területek szerepelnek.

Amit kínálunk: egy művelődéstörténeti korszak sokoldalú, élményalapú megközelítése. Különös figyelmet fordítunk az önismeret és az egyes kompetenciaterületek (szövegértési, szövegalkotási, előadói, társas készségek stb.) fejlesztésére is.

A szakkör jellegű szerda délutáni foglalkozások témája ebben a tanévben a REFORMKOR. Terveink szerint ezeken az alkalmakon együtt dolgoztok majd diákmentoraitokkal, akik iskolánk felsőbb éves humán tagozatos tanulói.

Iskolánk Korkóstoló szakköre 2022. október 19-én indul. Várunk minden érdeklődőt 15 órakor az iskolánkban.

A közös munka zárásaként projektbemutatót tartunk, ahova vendégeket is várunk.

A jelentkezés módja: a mellékelt jelentkezési lap kitöltése és visszaküldése.

Jelentkezési lap letöltése

Jelentkezési határidő: 2022. október 3.

Tervezett kezdés: 2022. október 12. szerda 15 óra

A jelentkezést a következő címre kérjük küldeni: korkostolo@babits.pte.hu

A közös munka reményében várjuk jelentkezéseteket:

Engel Mária és Kormos Balázs, a projekt szervezői.