Szeptember 20-a a Takarítás Világnapja, ami remek alkalom arra, hogy tisztábbá tegyük közvetlen környezetünket. Idén a Decathlon Magyarország is szervezett szemétszedési akciót, amelyhez iskolánk 60 lelkes diákja is csatlakozott. Az ilyen programok nemcsak a környezetvédelem miatt fontosak, hanem a közösségépítés szempontjából is kiválóak!



A helyi Decathlon áruház szervezésében, egy előre kiválasztott uránvárosi területet tisztítottunk meg az eldobált hulladéktól és a széthordott szeméttől, hogy a terület újra a közösség hasznára válhasson. A diákok és a pedagógusok közösen, lelkesen dolgoztak, és nagy örömmel tapasztalták, hogy együtt mennyivel szebb és tisztább lett a környék.



A szükséges eszközöket – zsákokat, kesztyűket és szemétszedő csipeszeket – a Decathlon biztosította, emellett az iskola egy 15 ezer forint értékű ajándékutalványt is kapott jutalmul.



Köszönjük a diákoknak a részvételt és a lelkesedést, Muráth Eszter tanárnőnek a szervezést, valamint a Decathlon áruháznak a kezdeményezést és a támogatást! Reméljük, hogy ezzel az akcióval másokat is ösztönözni tudunk a környezetünk védelmére és közös értékeink megőrzésére.