Tegnap este a Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között került sor a 2025. évi Kiváló Tanulói és Hallgatói Díjak átadására, melyeket Dr. Lovász István jegyző és Péterffy Attila polgármester úr adtak át. Az eseményen három kiváló diákunk is ebben a rangos elismerésben részesült.
A Kiváló Tanulói Díjjal olyan fiatalok munkáját ismeri el Pécs MJV Önkormányzata, akik nemcsak kimagasló tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek, hanem elhivatottságukkal, kitartásukkal és a pécsi közösségért végzett tevékenységükkel is példát mutatnak mindannyiunk számára.
A díjazott tanulóink:
Albert Luca Liliána (12. A), aki matematikai tehetségét számos versenyen bizonyította már. Luca matematikaversenyek dobogós helyezettje, és elkötelezett a tudományos területek, különösen a fizika iránt. Legutóbb a XXXIII. Magyar Kupa szinkronúszó szakosztály versenyén országos 4. és nemzetközi 5. helyezett lett csapatával. Legnagyobb örömünkre Luca pedagógus szeretne lenni.

Kádas Bertalan (10. F), aki idén a Kárpát-medencei Trianon versenyen második helyezést ért el csapattársával. A Kosáry Domokos Országos Történelem Versenyen, a kategóriájában közel 700 versenyző közül a 9. helyezést ért el tavasszal, ezzel is inspirálva diáktársait, hogy jobban megismerjék és megszeressék a történelem tantárgyat.

Schmidt-Kovács Anna Eszter (11. D), aki kiemelkedő tanulmányi eredményeivel és szakterületén végzett munkájával érdemelte ki a 2025. évi Kiváló Tanulói Díjat. Anna nemcsak iskolai szinten, hanem tudományos diákköri konferenciákon is eredményeket ért el, így például 2025. májusában a PTE ETK XXXI. Tudományos Diákköri Konferenciáján kutatási eredményét bemutató előadásával 2. helyezett lett. Anna kutatási témája a Pécsi gimnáziumban tanulók táplálkozási és életmódi szokásainak felmérése volt. Tudományos munkáját Gubicskóné Dr. Kisbenedek Andrea, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusának irányításával végezte. Az elhangzott előadás rövidesen olvasható lesz az ETK Egészség-Akadémia folyóiratában is.

A díjazottak teljesítményük révén nemcsak iskolánk, hanem a pécsi közösség számára is hatalmas büszkeséget jelentenek.
Szívből gratulálunk mindannyiuknak!







