Iskolánk immár második alkalommal szervezte meg röplabdás edzőtáborát. Idén ismét az őszi szünetben került sor erre az eseményre, mintegy az alapozási időszakot lezárásképpen, ezúttal az orfűi sporttáborban.
Célunk a megfelelő felkészülés volt a leendő sportversenyeinkre, mindemellett a közösségépítő jelleg sem volt utolsó, hiszen e sportág iskolánkban igen híres, így nagy örömünkre ez évben is sok újoncot fogadhattunk a csapatban.
Az öt napból háromszor napi két edzést tartottunk, alkalmanként 2-2 órában. A délelőtti edzéseken állóképességünk fejlesztéseképpen futásos, amit hol az Orfűi-tó egy részleténél, hol a felújított sportpályán tehettünk meg, illetve gimnasztikai és ügyességi feladataink voltak. A délutáni edzéseinket egy benti sportcsarnokban töltöttük, labdával, többek között labdakezeléssel illetve meccsszituációk gyakorlásával. Egyik kinti edzésünk alkalmával megismerkedhettünk az orfűi szabadtéri kondi gépekkel, melyek kívülről játékszereknek látszhattak, de ha az ember kipróbálja őket, rögtön rájön, hogy ezek igencsak hasznos szerkezetek.

A negyedik napon, a délután folyamán magyarhertelendi fürdőzést tartottunk, hol fáradt tagjainkat pihentettük a termálvizes medencékben, az előzőleges aktív edzések fárasztó munkája után. Nemcsak a víznek, de a barátságos környezetnek is köszönhetően elégedetten tértünk vissza szállásunkra.

A közös ebédjeinket az ottani Jurta vendéglő szolgáltatta, melyek bőséges adagjai után a délutáni pihenő sem esett nehezünkre. Vacsoráinkat mi magunk főztük, melyek elkészítése az igencsak jó hangulat mellett nem érződött munkának, sőt inkább már vártuk, hogy újra összegyűljön a csapat, s beszélgethessünk, illetve nevethessünk.
Az utolsó nap alkalmával edzőmeccset játszottunk az iskolánkban szerveződött fiúcsapat ellen, hol mindkét csapat megmérethette magát.

Úgy gondolom sokat tanultunk ez idő alatt magáról a sportról, hasznosan töltöttük el ezt az öt napot. Így egy lépéssel közelebb kerültünk a versenyidőszakhoz, s továbbra is folytatjuk a kitartó munkánkat, edzőnk, Bedő Gergely segítségével.













