2023. február 15-én iskolánk vendége volt Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető, akit már második alkalommal köszönthettünk iskolánkban. Ezért kapta a mostani találkozásunk a „Magamon szívesen nevetek…(2)” alcímet, mivel a 2019-ben megtartott teaházi beszélgetést követően a pandémia miatt csak most tudtunk újra találkozni.

A rendhagyó beszélgetést egy rendhagyó, egy-egy szóra vagy kifejezésre reflektáló, rövid életrajzi bemutatás/bemutatkozás indította. A „Kérdések össze-vissza” blokkban mindennapi, sokszor humoros témák kerültek elő: olvasásról, rémálomról, pirítósról, piros tornacipőről, vicces SMS-ekről és minden másról.

Beszélgettünk Bősze Ádámmal a méltán népszerű, tulajdonképpen zenei bulvárra épülő zenetörténeti előadásokról, hogy miért azokat a zeneszerzőket, témákat, eseményeket választotta, amelyekkel járja az országot. Ezek a zenetörténeti előadások, séták persze nem helyettesíthetik a komolyzene hallgatását, de a zeneszerzőket közelebb hozza a közönséghez, így a fiatalokhoz is. Előadásai mindig papír nélkül hangzanak el, mert közben nagyon szereti látni a közönség reakcióit.

Beszélgettünk még a podcastjeiről és természetesen a Pécshez való erős kötődéséről is és arról, hogy áprilisban egy a Kodály Központban megrendezésre kerülő hangversenyen és egy pécsi zenetörténeti sétán is találkozhatunk vele.

A beszélgetés Bősze Ádámmal most is, mint mindig, nagyon közvetlen és jó hangulatú, sajátos humorát sem nélkülöző kérdés-felelet volt. Az ismert zenetörténész és rádiós műsorvezető mindenre szívesen válaszolt.

Ezúton is hálásan köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat!

A beszélgetés az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” című pályázat (NTP-INNOV-22) támogatásával valósulhatott meg.