Sportnap a Wakebord Center, a Pécsi Városi Tenisz Club és az orfűi Poszeidon kajak-kenu alapítvány támogatásával.

Az idei sportnapon 10 osztály vett részt. Minden osztálynak hat versenyszámban (soft rugby, foci, röplabda, kosárlabda, váltófutás, lépcsőfutás) kellett kiállítani csapatokat. A versenyszámonkénti eredmények összesítése alapján hirdettünk végeredményt.

Sajnos egy osztályt ki kellett zárni a versenyből, mivel nem voltak hajlandók egy versenyszámban megmérettetni magukat.
A sportnap szervezett lebonyolításáért, az időrend szigorú betartásáért, a korrekt játékvezetésért elismerés illeti a 9. A osztályt, akik munkájuk elismeréseként egy tanításmentes munkanapot kapnak. Köszönet illeti továbbá a diákságot és a segítő kollégákat is, hiszen a csapatok időben megjelentek a versenyek helyszínén, így gördülékenyen bonyolíthattuk le a sportnapot. A rendezvényen iskolánk elsősegélynyújtó csapata adott szolgálatot. Megbízható jelenlétük indokolt volt. Kitűnően és szakszerűen látták el a feladatukat.
Mivel a sportnap összetett versenyét is a 9.A nyerte meg, de már kaptak jutalmat, a felajánlott díjakat a 2-5. helyezett osztályok között sorshúzással osztottuk ki.

A díjak a következők:

  • Iskolavezetés felajánlása: egy tanításmentes munkanap.
  • Wakeboard Center felajánlása: egy órás wakeboardozás a pécsi – tüskésréti Wakeboard Centerben egy osztály részére.
  • A Pécsi Városi Tenisz Club felajánlása: egy óra teniszezés egy osztály részére a központ salakpályáin.
  • Az orfűi Poszeidon kajak-kenu alapítvány felajánlása: egy órás sárkányhajózás egy osztály részére.

Az alábbi eredmény született:

  • 9.A : 17 pont
  • 10.B: 19 pont
  • 10.E: 25 pont
  • 9.B : 28 pont
  • 11.D: 31 pont
  • 9.F: 43.pont
  • 9.D : 44 pont
  • 9.E: 45 pont
  • 9.C : 48 pont
    11.B kizárva

​Sportnap képgalériája itt találhat 

Fotók: Fáy Szilárd, Varga Gábor