A Második Idegen Nyelv Munkaközösség 2024. március 08-án ismét megrendezte kiejtési versenyét, a XIV. Regionális Újlatin / Latin és Orosz nyelvi Kiejtési Versenyt, melyre összesen 78 diák jelentkezett 19 különböző gimnáziumból.

A pécsi gimnáziumokon (Apáczai, Janus, Kodály, Leőwey, Ciszterci Rend Nagy Lajos, Szent Mór, Árpád Fejedelem) kívül, a Bajai III. Béla és Szent László, a Dunaújvárosi Széchenyi és a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium, a Kaposvári Munkácsy, a Kaposvári Nagyboldogasszony, a Sárbogárdi Petőfi, az ELTE Apáczai, a Xántus János és a Keszthelyi Vajda János Gimnáziumból érkeztek a versenyzők. Idén először jelentkeztek a SEK Budapest International School diákjai. Iskolánkat 16 diák képviselte az öt idegen nyelvi, francia, latin, olasz, orosz és spanyol szekcióban. A versenyzőknek két rövid szöveget kellett szépen hangsúlyozva felolvasni. Az egyiket mindenki saját maga, a másikat a zsűritagok választották ki, mindenkinek egységesen ugyanazt.

Hálásan mondunk köszönetet a zsűri tagjainak, akik ismét elfogadták meghívásunkat és jó hangulatot teremtve oldották a diákok izgalmát. Nagy örömünkre, a kiejtési verseny megálmodója és a 14 évvel ezelőtti első verseny szervezője, iskolánk egykori pedagógusa, Dr. Hajdú Zsuzsanna, is megtisztelt bennünket jelenlétével. A nyelvi szekciókban, területük kiváló képviselői értékelték a versenyzők munkáját. Dr. Németh Linda és Dr. Hajdú Zsuzsanna a francia, Dr. Bélyácz Katalin és Bedő Sándor a latin, Dr. Rónaky Eszter és Bizse Zsuzsanna az olasz, Dr. Végvári Valentyina és Kozhabergenova Anel az orosz, Dr. Lilon Domingo Antonio, Dr. Berkics Erika, Alejandra Faríjas Loyola, Fodorné Pintér Kornélia és Balázs Ferenc Csongor a spanyol szekcióban döntöttek a helyezésekről.

A XIV. Regionális Újlatin / Latin és Orosz nyelvi Kiejtési Versenyen született eredmények:

 FRANCIA NYELV:

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.           

  PTE BTK
  Különdíja          

 Soós Anna

 Bajai III. Béla Gimnázium

 Mészáros Miklós

  1.  

 Belléncs Anna Rita

 PTE Babits Gimnázium

 Varga Enikő

  1.  

 Patócs-Rabe Andrea

 Xántus János Két Tanítási
 Nyelvű Gimnázium, Budapest

 Romhányi Virág

 Különdíj

 Tóth Ádám János

 PTE Babits Gimnázium

 Varga Enikő

 Különdíj

 Nyári Luca

 Sárbogárdi Petőfi Sándor
Gimnázium

 Dr Müller Viktória

 

 OLASZ NYELV:

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.  

 

 Vörös Kíra

 Keszthelyi Vajda János
 Gimnázium

 Horváth Zoltán

       2.

 Balogh Alex

Nagyboldogasszony Iskolaközpont, Kaposvár

 Ivanics Beáta

       3.

 Dencsi Blanka Anna

Keszthelyi Vajda János Gimnázium

 Czibor Anikó

 Különdíj

 Láris Gergely

 Nagyboldogasszony
 Iskolaközpont, Kaposvár

 Ivanics Beáta

 Különdíj

 Böngyik Bianka

 PTE Babits Gimnázium

 Tarnai Dóra

 Különdíj

 Vörös Emma

 Bajai III. Béla Gimnázium

 Banga-Burány Teréz

 PTE BTK Különdíja

 Tóth Lili Anna

 Pécsi Leőwey Klára Gimnázium

 Mayerné Németh Krisztina

 

 

 LATIN NYELV:

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.  

 PTE BTK Különdíja

 Kaluczky Lívia Milla

 PTE Babits Gimnázium

 Vituska Virág

       2.

 Jánics Richárd

 Ciszterci Rend Nagy
 Lajos Gimnáziuma

 László Levente

       3.

 Tima Zalán

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma

 László Levente

 Különdíj

 Nagy Gergő

PTE Babits Gimnázium

 Vituska Virág

 

 OROSZ NYELV:

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.  

 Somogyvári Gréta

 Sárbogárdi Petőfi Sándor
Gimnázium

 Barabás Irén

  1.  

 Kristóf Karolina Éva

 Kaposvári Munkácsy Mihály
Gimnázium

 Kordé Krisztina

  1.  

 Varga Benjámin Erik

 Bajai III. Béla Gimnázium

 Pongó Csilla Éva

 Pécsi Orosz
Központ Különdíja

 Rottenbacher Benjámin

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium

 Koronczainé Nagy Ágnes

 PTE BTK Különdíja

 Dobos Bálint

 PTE Babits Gimnázium

 Porst Andrea

Különdíj

 Lippai Zsombor

 Sárbogárdi Petőfi Sándor
 Gimnázium

 Barabás Irén

 

 SPANYOL NYELV:

  9-10. évfolyam

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.                     

 PTE BTK Különdíja

 Bognár Barnabás

 PTE Babits Gimnázium

 Bognár Vasas Dóra

       2.

 Popper Sóphía

 SEK Budapest International
 School

 Joaquín A. Quintana

       3.

 Szundi Endre György

 PTE Babits Gimnázium

 Bognár Vasas Dóra

 Különdíj

 Monori Hanna

 Ciszterci Rend Nagy Lajos
Gimnáziuma

 Timáné Novacsek Adrienn

 Különdíj

 Hajdu Tekla

 Szent Mór Iskolaközpont

 Pintér Ábel

 

 SPANYOL NYELV:

  11-12. évfolyam

 

 

 Felkészítő tanár:

  1.  

 Balogh Szása

 SEK Budapest International
School

 Joaquín A. Quintana

       2.

 PTE BTK különdíja

 Szabó Réka

 Kaposvári Munkácsy Mihály
 Gimnázium

 Tóthné Ruppert Éva

       3.

 Tácsi Lora 

 Bajai Szent László ÁMK

 Batizfalvi Anett

 Különdíj

 Varga Vivien

 Dunaújvárosi Pannon Oktatási
Központ Magángimnázium

 Acosta Viktor

 Rabi Andrea

 

A kiejtési versenyre tárgyjutalmat ajánlott fel:

  • Pécsi Orosz Központ
  • PTE BTK
  • PTE KTK
  • Studio Italia
  • ECL Nyelvvizsgaközpont
  • Babits Alapítvány
  • Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodája
  • Budapesti Cervantes Intézet egy Dele nyelvvizsga lehetőséget biztosított

Köszönjük Betlehem Mártának az oklevelek szerkesztését, Kasznai Gyulának a hangosítást és az oklevelek nyomtatását, Mészárosné Szentirányi Zitának az ajándékok csomagolását és a finom süteményt, Jagity-Molnár Zsuzsának a kávéfőzést, Nagy Enikőnek a fotózást, segítő diákjainknak a termek berendezését és a versenyzők koordinálását.

A kiejtési verseny nem jöhetett volna létre iskolánk vezetőségének támogatása nélkül. Köszönjük tanulóink és kollégáink sütemény felajánlását és a Gasztronómiai Napok támogatását.

GALÉRIAKÉPEKÉRT KATTINTS IDE!

                                                                                                                                 Pálné Porst Andrea
                                                                                                                               munkaközösségvezető