A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola fennállásának 50. jubileumához kapcsolódódva „Babits 5X - osztályéneklési verseny” címmel történetének eddigi legnagyobb, rendhagyó és nagyszabású produkcióját rendezte meg.
2012 / 2013
Ostinato a Radnótiban
Ostinato 20
Ostinato az InternetVers Fesztiválon
Örömmel közöljük a hírt, hogy iskolánk Ostinato együttesét beválogatták az idei InternetVers Fesztivál programjába. Ide kapcsolódik, hogy a tavalyi fesztiválról elismerésekkel, díjazottan tértünk vissza, ezzel is öregbítve a Babits jó hírét.
A szakmai zsűri elnöke ebben az évben Sebő Ferenc.
UNESCO társult iskolák találkozója
2013. március 18-21-én került sor az UNESCO társult iskolák találkozójára iskolánkban. A rendezvény a bécsi UNESCO munkaközösség támogatásával jött létre. A szervezési munkálatokat Sulyok Andrea, Gyenis Katalin és Muráth Eszter végezte iskolánkból.
A találkozó témája a „Mobilitás” volt.
Jelenleg nincs változás a keddi tanítási rendben
Jelenleg nincs változás a keddi tanítási rendben. Iskolánk vezetősége folyamatosan követi az időjárási helyzetet, az Útinform jelentéseit, valamint a hatósági tájékoztatást. Ha változás áll be, haladéktalanul közzétesszük, kérjük figyeljétek honlapunkat!
Támogass egy állatvédő egyesületet!
Iskolánkban járt a Misina Állatvédő Egyesület, hogy felhívja diákjaink figyelmét a Tesco áruházak "Tesco az állatokért!" programjára, melynek keretében a promócióban résztvevő áruk vásárlásakor termékenként 1 forintot a pályázatban nyertes szervezet vagy alapítvány támogatására fordítanak.
Ostinato 20 koncert
Iskolánk Ostinato együttese jubileumi koncertsorozatának keretében a Szent Mórban is fellépett. A koncertről készült fotók az alábbiakban tekinthetők meg.
Összefoglaló a XII. Amatőr Röplabda Diákolimpia Országos Döntőről
Intézményünk női röplabda csapata hétvégén Debrecenben képviselhette városunkat és megyénket a XII. Amatőr Röplabda Diákolimpia Országos Döntőjében.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal