Ugrás a tartalomra

2010 / 2011

Téli szünet

 


Békés, szép karácsonyt és sikerekben, boldogságban gazdag új évet kíván diákjainknak, öregdiákjainknak, szülőknek és támogatóinknak iskolánk tantestülete és adminisztratív dolgozói.


 

 

 

Adventi Kalendárium

A Művészetek és Irodalom Háza Adventi Kalendárium címmel különleges művészeti akciót rendez,melynek iskolánk tanára, Csőke Renáta is meghívott előadója.

Művészetek Háza erkélyéről dec.21-én ,17.00-kor lesz hallható.


Szalagavató 2010

Iskolánk végzős diákjai nevében sok szeretettel meghívja Önt hagyományos szalagavató ünnepségünkre, melyet 2010. december 10-én pénteken, 16 órai kezdettel tartunk a pécsi sportcsarnokban.


Decemberi sporteredményeink

2010. december 12-én, vasárnap játszották fiú röplabdázóink a hatodik korcsoportos diákolimpia megyei döntőjét. A selejeztezőben fölényes győzelmet arattak a siklósi Táncsics Gimnázium dárdája fölött, a döntőben azonban csak megszorítani tudtuk a Koch Valéria csapatát, így a második helyezést szereztük meg.