November harmincadikán Budapesten voltunk a Tudás Expo rendezvényen. Negyedik alkalommal veszünk részt a Kutató Tanárok Országos Szövetsége által szervezett találkozón, ahol az ország minden tájáról érkező szakkörök mutatják be munkájukat. Idén a mi Bakelit nevű szakkörünk a periódusos rendszer elemeit mutatta be.
PTEBabits
Amerikából jöttem
Kránicz Attila, iskolánk 12.D osztályos nyáron a „Yale Young Global Scholars” program nyári egyetemi ösztöndíjával volt az Egyesült Államokban.
A pályázatról és az ösztöndíjról Attila tart egy interaktív beszámolót jövő kedden – december 3-án a 14:30-kor a 114. teremben a Teaház keretében.
Az idei tanévben is megrendeztük a Szellemeskedő matematikaversenyünket, amelyre közel 100 versenyző jelentkezett!
Immár hagyományosan, november 22-én, pénteken rendeztük meg a Szellemeskedő matematikaversenyt az általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói számára.
Büszkék vagyunk arra, hogy programunk iránt óriási volt az érdeklődés.
Clever clay avagy Agyas agyag az RM School bolognai konferencián
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma is csatlakozott a Miskolci Egyetem Földtudományi Kara által koordinált RM@School projekthez. A negyedik RM School konferenciára 2019. november 5-7 között került sor a Bologna-ban.
Európai Hulladékcsökkentési Hét
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét (2019. november 16. - november 24.) a Pécsi Tudományegyetemen kapcsán az egyetemi polgárok számára tervezett programok ütemezése az alábbiak szerint tervezett.
Aranyérmes kézis lányok
2019. november 13-án került megrendezésre a Lauber Dezső Sportcsarnokban a leány V-VI. korcsoportos, „A” kategóriás Kézilabda Diákolimpia Megyei Döntő, ahová iskolánk csapata a csoportmérkőzések során kvalifikálta magát.
Máté Zsolt beszédei 1956-os megemlékezéseken
Iskolánk történelem-informatika szakos tanára a közelmúltban két alkalommal is beszédet tartott. Először a 2019. 10. 22-én a Pécsi Tudományegyetem 48-as téri campusának udvarán a Pécsi Polgári Szalon emléktáblaavatójával egybekötött összegyetemi megemlékezésen szólalt fel.
Szellemeskedő matematikaverseny 2019
Kedves hetedikesek és nyolcadikosok!
Szeretettel meghívunk benneteket a Babits Gimnázium
"Szellemeskedő"
Matematikaversenyére, és az azt követő csapatjátékra.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal