Tisztelt Szülők, kedves felvételiző Diákok!

A felvételi jegyzék megtekintése előtt kérjük, olvassák el az alábbi tájékoztatót, mely segítséget nyújt a táblázatok értelmezéséhez.

Tájékoztató a felvételi rangsor értelmezéséhez

  • A teljes lista a törvény előírásának megfelelően a jelentkező diákok összes megjelölt helyén elért rangsor szerinti pontszámát tartalmazza osztálytípusok szerint.
  • A sorszámmal és pontszámmal rendelkező tanulókat felvételre javasoljuk.
  • Azon tanulók oktatási azonosítója mellett, akiket nem javasoltunk felvételre „E” betű olvasható.

Önmagában az, hogy valaki hátrébb sorolódott a felvételre javasoltak ideiglenes listáján, nem indokolja az iskolák közötti sorrend megváltoztatását. Amennyiben a tanuló férőhely hiányában mégsem nyerne felvételt az általa megjelölt első helyre, a központi számítógépes rendszer automatikusan a következő helyen besorolt osztályba vagy iskolába próbálja elhelyezni.

Kérjük, a sorrenden csak az változtasson, aki meggondolta magát - más iskolát, osztályt, pályát képzel el magának, mint amit a jelentkezéskor gondolt.
Javasoljuk, hogy minden felvételiző azt az iskolát és azt az osztályt hagyja meg első helyen, melybe leginkább szeretne bekerülni.

Kérjük válasszon az alábbi osztálytípusok közül:

0001
ált. sportágism.

0002
kosárlabda

0003
emelt szintű angol
0004
emelt szintű német

0005
biológia-
fizika

0006
biológia-kémia

0007
matematika-informatika
0008
humán

 

A listában oktatási azonosító ill. jelige szerint is kereshet böngészője Ctrl+F billentyűkombinációjával, majd a kívánt azonosító vagy jelige részletét bebillentyűzve. 

 9. A Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0001 általános sportágismereti osztályra.
 (A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. ORCA060329 169,0 Felvételre javasolt
2. ABCDE12345 168,0 Felvételre javasolt
3. UHLJARBOG 167,5 Felvételre javasolt
4. VITYA4 164,5 Felvételre javasolt
5. 72587201504 164,0 Felvételre javasolt
6. 72546127417 160,5 Felvételre javasolt
7. PETI04 158,0 Felvételre javasolt
8. 72561839537 155,5 Felvételre javasolt
9. TENERE8 154,0 Felvételre javasolt
10. 72588626537 147,5 Felvételre javasolt
11. 72590232647 146,5 Felvételre javasolt
12. LINA2006 146,5 Felvételre javasolt
13. 72550967092 146,0 Felvételre javasolt
14. 72550958173 145,5 Felvételre javasolt
15. CTRL 145,5 Felvételre javasolt
16. DÓRA BENCE 144,0 Felvételre javasolt
17. 72564934155 143,5 Felvételre javasolt
18. 72590279939 141,5 Felvételre javasolt
19. 72592378041 139,5 Felvételre javasolt
20. 72585453870 139,0 Felvételre javasolt
21. 72588907752 138,0 Felvételre javasolt
22. 72582689066 137,5 Felvételre javasolt
23. REKA0510 137,5 Felvételre javasolt
24. 72590483816 137,5 Felvételre javasolt
25. 72531803711 135,5 Felvételre javasolt
26. 72553124602 135,0 Felvételre javasolt
27. 72592160912 135,0 Felvételre javasolt
28. KAKTUSZ20 134,5 Felvételre javasolt
29. KEDVES 134,5 Felvételre javasolt
30. 72590236388 134,0 Felvételre javasolt
31. 72588785079 133,0 Felvételre javasolt
32. 72436185530 132,5 Felvételre javasolt
33. DT0730 131,5 Felvételre javasolt
34. 72592378640 131,5 Felvételre javasolt
35. 72590275081 131,5 Felvételre javasolt
36. 72592175316 131,5 Felvételre javasolt
37. 72559560368 131,0 Felvételre javasolt
  72552819016 130,0 Elutasítva
  72588928592 128,0 Elutasítva
  72548392658 127,5 Elutasítva
  GALUSKA05 126,0 Elutasítva
  72556605985 125,5 Elutasítva
  72549429986 125,0 Elutasítva
  VTOMKA2004 125,0 Elutasítva
  72559047313 124,5 Elutasítva
  72549423258 122,0 Elutasítva
  LILIEN22 121,5 Elutasítva
  FRIENDS21 118,5 Elutasítva
  72592372440 117,5 Elutasítva
  72547366199 115,0 Elutasítva
  DODOKACSA 114,5 Elutasítva
  72569619413 114,5 Elutasítva
  72564548542 114,5 Elutasítva
  72590226292 110,5 Elutasítva
  72588777264 109,0 Elutasítva
  TUCSOK 107,5 Elutasítva
  72529135863 107,5 Elutasítva
  72588882920 106,5 Elutasítva
  72559560537 106,0 Elutasítva
  72590284939 105,5 Elutasítva
  72574612692 105,5 Elutasítva
  72548153087 104,0 Elutasítva
  72593693209 103,0 Elutasítva
  72592232833 100,0 Elutasítva
  72540508980 97,0 Elutasítva
  CR7 MARKO 96,5 Elutasítva
  72548134330 96,5 Elutasítva
  72563510148 96,0 Elutasítva
  72551514850 93,5 Elutasítva
  72576886041 90,0 Elutasítva
  FOCI 89,5 Elutasítva
  72546124854 88,5 Elutasítva
  72559122605 84,5 Elutasítva
  GOLOFEJ 80,0 Elutasítva
  72547348898 76,5 Elutasítva
  72553871549 73,5 Elutasítva
  DELTA 73,0 Elutasítva
  72592369418 70,0 Elutasítva
  72561837980 67,0 Elutasítva
  72572026112 62,5 Elutasítva
  BAJNOK 55,0 Elutasítva
  72589817533 45,0 Elutasítva

 

↑ vissza az osztályok listájához

9. A Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0002 kosárlabda osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. 72591698028 173,0 Felvételre javasolt
2. 72552386343 169,0 Felvételre javasolt
3. 72548148345 163,5 Felvételre javasolt
4. 1024 160,0 Felvételre javasolt
5. 72588882330 157,0 Felvételre javasolt
6. 72582689066 156,5 Felvételre javasolt
7. 72548030265 155,0 Felvételre javasolt
8. 72548129804 154,5 Felvételre javasolt
9. BRÚNÓ29 142,0 Felvételre javasolt
  PARFÜM 136,5 Elutasítva
  72576886041 135,0 Elutasítva
  72552819016 130,0 Elutasítva
  72564338429 128,0 Elutasítva
  72551516953 127,0 Elutasítva
  72552397839 119,0 Elutasítva
  72588873289 107,0 Elutasítva
  KOSRL13 95,5 Elutasítva
  72590942688 95,0 Elutasítva
  72591925476 94,0 Elutasítva
  GYROS 92,0 Elutasítva
  72559246540 67,5 Elutasítva
  72572026112 62,5 Elutasítva
  72553853273 43,0 Elutasítva

 

↑ vissza az osztályok listájához

9. B Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0003 emelt szintű angol osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. 72548144480 200,0 Felvételre javasolt
2. 72548151823 200,0 Felvételre javasolt
3. 72546117214 199,0 Felvételre javasolt
4. 72589099820 195,0 Felvételre javasolt
5. 72590256139 194,5 Felvételre javasolt
6. 72588757628 188,0 Felvételre javasolt
7. 72539420136 184,5 Felvételre javasolt
8. 72593327056 183,0 Felvételre javasolt
9. 72590239693 181,0 Felvételre javasolt
10. 72546122475 181,0 Felvételre javasolt
11. 72592383696 180,0 Felvételre javasolt
12. PINCEPARTI 179,0 Felvételre javasolt
13. KOPI 178,0 Felvételre javasolt
14. 1313131313 178,0 Felvételre javasolt
15. 72590274638 176,5 Felvételre javasolt
16. 72553863304 176,0 Felvételre javasolt
17. 72592362892 176,0 Felvételre javasolt
18. 72520280184 176,0 Felvételre javasolt
19. 72589091813 175,5 Felvételre javasolt
20. 72590277676 174,5 Felvételre javasolt
21. 72592076309 174,0 Felvételre javasolt
22. 72548147034 174,0 Felvételre javasolt
23. 72590238720 174,0 Felvételre javasolt
24. 2121 173,0 Felvételre javasolt
25. 72588771609 172,5 Felvételre javasolt
26. 72588922276 172,5 Felvételre javasolt
27. 72590232647 172,5 Felvételre javasolt
28. ORCA060329 171,0 Felvételre javasolt
29. GHIA 170,0 Felvételre javasolt
30. BOVINI2005 170,0 Felvételre javasolt
31. 72588908526 170,0 Felvételre javasolt
32. CAPPUCCINO 167,0 Felvételre javasolt
33. 72589704816 166,0 Felvételre javasolt
34. 72590283154 166,0 Felvételre javasolt
35. 72548030265 165,0 Felvételre javasolt
36. TELIHOLD 164,5 Felvételre javasolt
37. 72588908052 164,5 Felvételre javasolt
38. ELPIDA 164,0 Felvételre javasolt
39. 72590248709 164,0 Felvételre javasolt
40. DIONÜSZOSZ 163,5 Felvételre javasolt
41. 72588874197 163,0 Felvételre javasolt
42. 72574630879 161,5 Felvételre javasolt
43. 72590224538 160,0 Felvételre javasolt
44. BONES 160,0 Felvételre javasolt
45. 72588907752 159,0 Felvételre javasolt
46. FRIENDS21 158,5 Felvételre javasolt
47. 72546114259 158,0 Felvételre javasolt
48. HOVIRAG 158,0 Felvételre javasolt
49. 72458457272 157,5 Felvételre javasolt
50. 72590271206 157,5 Felvételre javasolt
51. 72546120588 157,0 Felvételre javasolt
52. 72591933905 157,0 Felvételre javasolt
53. 72592238701 156,5 Felvételre javasolt
54. 72588882330 155,0 Felvételre javasolt
55. MERCEDES 155,0 Felvételre javasolt
56. 72548129804 154,5 Felvételre javasolt
57. EOLHANGSOR 154,0 Felvételre javasolt
58. 72994949033 153,5 Felvételre javasolt
59. 72591078120 153,0 Felvételre javasolt
60. BERCIBÁ 153,0 Felvételre javasolt
61. 72591922607 153,0 Felvételre javasolt
62. 72592378041 152,5 Felvételre javasolt
63. 72592385681 152,5 Felvételre javasolt
64. MANDO 152,0 Felvételre javasolt
65. 72549430350 152,0 Felvételre javasolt
66. 72588865456 151,5 Felvételre javasolt
67. VINIKE7 151,0 Felvételre javasolt
68. ALMALÉ6 150,0 Felvételre javasolt
69. 72548032214 150,0 Felvételre javasolt
70. 72588751713 149,5 Felvételre javasolt
71. TWITCHTV 149,0 Felvételre javasolt
72. 72588899810 149,0 Felvételre javasolt
73. GERGŐ 148,5 Felvételre javasolt
74. 72582683957 148,0 Felvételre javasolt
75. 72408954133 146,5 Felvételre javasolt
76. ZIZI 146,0 Felvételre javasolt
77. 72548128727 145,5 Felvételre javasolt
78. 72592239306 145,5 Felvételre javasolt
79. 72590251517 145,5 Felvételre javasolt
80. VINCENT 145,0 Felvételre javasolt
81. 72590231167 144,5 Felvételre javasolt
82. 72548142664 144,0 Felvételre javasolt
83. 72564551350 143,5 Felvételre javasolt
84. BARCELONA 143,5 Felvételre javasolt
85. PETI7675 143,5 Felvételre javasolt
86. 72546125118 143,0 Felvételre javasolt
87. 72590278136 143,0 Felvételre javasolt
88. 72561853358 142,5 Felvételre javasolt
89. REKA0510 142,5 Felvételre javasolt
90. 72588788787 141,0 Felvételre javasolt
  72577685861 140,0 Elutasítva
  72588634673 140,0 Elutasítva
  72548134152 139,5 Elutasítva
  72588904026 138,5 Elutasítva
  72592363844 138,5 Elutasítva
  72578882453 138,5 Elutasítva
  CSIRKE420 138,5 Elutasítva
  MIRACULOUS 138,0 Elutasítva
  72559560368 138,0 Elutasítva
  72548153087 138,0 Elutasítva
  FVIKTO2724 137,5 Elutasítva
  72552870841 137,5 Elutasítva
  72592175497 137,0 Elutasítva
  72553853863 137,0 Elutasítva
  72590268461 137,0 Elutasítva
  KOBOLD44 136,5 Elutasítva
  REKE 27 136,0 Elutasítva
  LOTUS 136,0 Elutasítva
  72548131802 135,5 Elutasítva
  72592080230 135,0 Elutasítva
  MARTINI 135,0 Elutasítva
  72623797597 134,5 Elutasítva
  BIIDII 134,5 Elutasítva
  72590280439 134,5 Elutasítva
  72550328082 134,0 Elutasítva
  72592175094 133,5 Elutasítva
  72554109119 133,5 Elutasítva
  72548137477 133,5 Elutasítva
  636 133,0 Elutasítva
  20050514 132,5 Elutasítva
  72590236388 132,0 Elutasítva
  72588016108 132,0 Elutasítva
  72589279687 132,0 Elutasítva
  72590261531 131,5 Elutasítva
  72588905687 131,0 Elutasítva
  BOTI2020 131,0 Elutasítva
  KINGANÓRA 130,5 Elutasítva
  72590262270 130,5 Elutasítva
  72550967092 130,0 Elutasítva
  72588785079 130,0 Elutasítva
  72589098959 129,0 Elutasítva
  72588871990 129,0 Elutasítva
  72589282806 128,5 Elutasítva
  72547723738 128,5 Elutasítva
  72559985799 128,0 Elutasítva
  VCSSZ 128,0 Elutasítva
  72591092845 127,5 Elutasítva
  72560676230 127,0 Elutasítva
  72561526200 126,0 Elutasítva
  LASAGNE 125,0 Elutasítva
  72560099985 124,0 Elutasítva
  521 124,0 Elutasítva
  72546108396 124,0 Elutasítva
  72588748870 123,5 Elutasítva
  72592381655 123,0 Elutasítva
  72590238103 122,0 Elutasítva
  72590255641 122,0 Elutasítva
  72588869375 121,5 Elutasítva
  OREGÁNÓ 121,5 Elutasítva
  LILIEN22 119,5 Elutasítva
  72590237723 119,0 Elutasítva
  72589281809 118,0 Elutasítva
  72590229015 117,5 Elutasítva
  72590251114 117,5 Elutasítva
  72592243766 116,5 Elutasítva
  72559560537 116,0 Elutasítva
  72588904287 116,0 Elutasítva
  72590284939 114,5 Elutasítva
  72583247452 114,5 Elutasítva
  ADIBUDA 114,0 Elutasítva
  72588923282 114,0 Elutasítva
  DODOKACSA 113,5 Elutasítva
  72592164519 112,5 Elutasítva
  72590253567 112,5 Elutasítva
  ZSONO70 110,0 Elutasítva
  72588868037 108,5 Elutasítva
  72549167336 107,5 Elutasítva
  TÜNDE885 107,0 Elutasítva
  72592159724 106,5 Elutasítva
  72590483816 105,5 Elutasítva
  72553881456 104,0 Elutasítva
  72591085312 103,5 Elutasítva
  72588769226 103,5 Elutasítva
  72551658592 101,5 Elutasítva
  72571147169 101,0 Elutasítva
  72549351800 98,5 Elutasítva
  72590244094 98,0 Elutasítva
  72590227208 96,5 Elutasítva
  72590245799 95,5 Elutasítva
  BIRKA 95,5 Elutasítva
  DELTA 94,0 Elutasítva
  72589825894 93,0 Elutasítva
  72585460463 92,0 Elutasítva
  72590227039 90,5 Elutasítva
  72551661130 89,5 Elutasítva
  72588777587 89,5 Elutasítva
  72591202437 89,0 Elutasítva
  72548136611 86,0 Elutasítva
  72591206810 82,5 Elutasítva
  DT0730 81,5 Elutasítva
  72593448632 80,0 Elutasítva
  ITSME22 74,5 Elutasítva
  CR7 MARKO 73,5 Elutasítva

 

↑ vissza az osztályok listájához

9. C Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0004 emelt szintű német osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. 72549857857 188,0 Felvételre javasolt
2. LÁRKA 184,0 Felvételre javasolt
3. 72546399720 183,0 Felvételre javasolt
4. 72546127847 183,0 Felvételre javasolt
5. 72550964223 182,0 Felvételre javasolt
6. 72559600098 179,0 Felvételre javasolt
7. 72550591111 176,5 Felvételre javasolt
8. TUTIGIMI2 175,0 Felvételre javasolt
9. 72555224115 175,0 Felvételre javasolt
10. 72564747608 172,5 Felvételre javasolt
11. 72537713433 171,0 Felvételre javasolt
12. 72588749958 170,5 Felvételre javasolt
13. TÜKÖRTOJÁS 169,0 Felvételre javasolt
14. 72559050032 168,0 Felvételre javasolt
15. 72561855011 168,0 Felvételre javasolt
16. 72595136447 168,0 Felvételre javasolt
17. 72546115603 167,0 Felvételre javasolt
18. 72538406016 166,0 Felvételre javasolt
19. 72559123255 165,5 Felvételre javasolt
20. ALMALÉ6 164,0 Felvételre javasolt
21. 72588747318 164,0 Felvételre javasolt
22. 72546114642 161,0 Felvételre javasolt
23. 72588745331 160,5 Felvételre javasolt
24. 72572035247 160,5 Felvételre javasolt
25. 72592386876 160,0 Felvételre javasolt
26. 72549870705 159,0 Felvételre javasolt
27. 72546114259 158,0 Felvételre javasolt
28. VINIKE7 157,0 Felvételre javasolt
29. 72560179315 157,0 Felvételre javasolt
30. 72592362640 156,5 Felvételre javasolt
31. 72549495364 155,5 Felvételre javasolt
32. 72549485591 155,0 Felvételre javasolt
33. 72550958173 154,5 Felvételre javasolt
34. 72546127417 154,5 Felvételre javasolt
35. 72592253181 154,0 Felvételre javasolt
36. SUSHI01 153,5 Felvételre javasolt
37. 72549871266 153,5 Felvételre javasolt
38. 72559597090 153,0 Felvételre javasolt
39. 72556605644 153,0 Felvételre javasolt
40. MIKULÁS 153,0 Felvételre javasolt
41. 72550027454 153,0 Felvételre javasolt
42. GREGI 150,5 Felvételre javasolt
43. 72588751713 149,5 Felvételre javasolt
44. 72550969874 149,5 Felvételre javasolt
45. 72546396587 149,0 Felvételre javasolt
46. 72564943744 148,5 Felvételre javasolt
47. LINA2006 146,5 Felvételre javasolt
48. 72564934155 145,5 Felvételre javasolt
49. 72592374857 145,0 Felvételre javasolt
50. 72560182310 145,0 Felvételre javasolt
51. 72588879685 145,0 Felvételre javasolt
52. 72550961473 144,5 Felvételre javasolt
53. 72547341707 144,5 Felvételre javasolt
54. 72548036017 144,5 Felvételre javasolt
55. EPÉTER2005 141,5 Felvételre javasolt
56. 72550970875 140,5 Felvételre javasolt
57. 72557746905 139,5 Felvételre javasolt
58. 72588751992 139,0 Felvételre javasolt
59. 72550959582 136,0 Felvételre javasolt
60. 72534839010 134,0 Felvételre javasolt
61. 72549509094 134,0 Felvételre javasolt
62. TEODÓRA 133,5 Felvételre javasolt
63. 72592083528 133,5 Felvételre javasolt
64. ZSONO70 130,0 Felvételre javasolt
65. 72592378785 129,5 Felvételre javasolt
66. SZIGDOR 129,5 Felvételre javasolt
67. BS0305 129,0 Felvételre javasolt
  72553878998 124,5 Elutasítva
  72553858028 122,5 Elutasítva
  72592385556 117,0 Elutasítva
  CSEDAV 113,0 Elutasítva
  72592362364 109,0 Elutasítva
  72549423258 108,0 Elutasítva
  72529135863 107,5 Elutasítva
  NAPOCSKA14 105,5 Elutasítva
  72550410341 103,5 Elutasítva
  72582289289 101,0 Elutasítva
  72559124261 98,5 Elutasítva
  72559045121 93,0 Elutasítva
  72588765503 89,5 Elutasítva
  POMELO3456 88,5 Elutasítva
  72589825894 81,0 Elutasítva
  72595039828 70,0 Elutasítva
  FLÓRA21 53,5 Elutasítva
  72574601607 34,0 Elutasítva

↑ vissza az osztályok listájához

 

9. D Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0005 biológia-fizika osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. CZM001 185,0 Felvételre javasolt
2. GRIPEN39 182,0 Felvételre javasolt
3. 72556670419 171,5 Felvételre javasolt
4. BONES 168,0 Felvételre javasolt
5. 72592375925 167,0 Felvételre javasolt
6. 72592371176 166,0 Felvételre javasolt
7. 72593444580 162,0 Felvételre javasolt
8. 72588904026 160,5 Felvételre javasolt
9. 72577685861 160,0 Felvételre javasolt
10. PARAMECIUM 160,0 Felvételre javasolt
11. 72591934457 159,5 Felvételre javasolt
12. 72452411247 156,0 Felvételre javasolt
13. 72548129804 154,5 Felvételre javasolt
14. 72547370217 154,0 Felvételre javasolt
15. 72549501040 153,0 Felvételre javasolt
16. 72548002986 153,0 Felvételre javasolt
17. 72590271206 150,5 Felvételre javasolt
18. BÚZAVIRÁG8 150,0 Felvételre javasolt
19. 72548130663 150,0 Felvételre javasolt
20. 72547723738 144,5 Felvételre javasolt
21. DIÓ 138,0 Felvételre javasolt
22. 72574916778 138,0 Felvételre javasolt
23. 72585464293 137,5 Felvételre javasolt
24. NUSI 135,0 Felvételre javasolt
25. 72588899810 132,0 Felvételre javasolt
26. 72561845285 128,5 Felvételre javasolt
27. AIRBUS 128,0 Felvételre javasolt
  72561526200 126,0 Elutasítva
  72588874947 118,0 Elutasítva
  72593663246 117,5 Elutasítva
  72588913858 113,5 Elutasítva
  72529135863 107,5 Elutasítva
  BRÚNÓ29 106,0 Elutasítva
  72534533422 95,5 Elutasítva
  51027 95,5 Elutasítva
  72553885876 94,5 Elutasítva
  72585460463 92,0 Elutasítva
  72523949391 85,0 Elutasítva
  MÓKUSKA007 81,5 Elutasítva
  72592374220 74,5 Elutasítva
  72574612137 54,0 Elutasítva

 

↑ vissza az osztályok listájához

9. D Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 006  biológia-kémia osztályra
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. 72572033369 191,0 Felvételre javasolt
2. 72539420136 184,5 Felvételre javasolt
3. 72590242429 183,0 Felvételre javasolt
4. 72590231167 180,5 Felvételre javasolt
5. 72520280184 179,0 Felvételre javasolt
6. 72559617362 177,0 Felvételre javasolt
7. 72557798160 172,0 Felvételre javasolt
8. 72588923003 170,0 Felvételre javasolt
9. 72556670419 169,5 Felvételre javasolt
10. 72548131230 169,5 Felvételre javasolt
11. TOTO 169,0 Felvételre javasolt
12.  BONES 168,0 Felvételre javasolt
13. 72589088569 168,0 Felvételre javasolt
14. 72557799112 167,0 Felvételre javasolt
15. 72592371176 166,0 Felvételre javasolt
16. UHLJARBOGI 165,5 Felvételre javasolt
17. 72550322786 163,0 Felvételre javasolt
18. FRIENDS21 162,5 Felvételre javasolt
19. 72592245027 161,5 Felvételre javasolt
20. 72552874869 161,0 Felvételre javasolt
21. 72548147983 161,0 Felvételre javasolt
22. 72590258625 160,5 Felvételre javasolt
23. 72588904026 160,5 Felvételre javasolt
24. 72577685861 160,0 Felvételre javasolt
25. 72588630404 160,0 Felvételre javasolt
26. PARAMECIUM 160,0 Felvételre javasolt
27. 72452411247 156,0 Felvételre javasolt
28. 72593444580 155,0 Felvételre javasolt
29. 72548129804 154,5 Felvételre javasolt
30. 72553853863 154,0 Felvételre javasolt
31. 72550595792 153,0 Felvételre javasolt
32. 72574631769 153,0 Felvételre javasolt
33. 72591934457 152,5 Felvételre javasolt
34. 72582689066 150,5 Felvételre javasolt
35. 72548130663 150,0 Felvételre javasolt
36. BÚZAVIRÁG8 150,0 Felvételre javasolt
37. NAPÓLEON 144,0 Felvételre javasolt
38. 72590245799 139,5 Felvételre javasolt
39. 72602420047 138,5 Felvételre javasolt
40. DIÓ 138,0 Felvételre javasolt
41. VCSSZ 138,0 Felvételre javasolt
42. 72585464293 135,5 Felvételre javasolt
43. NUSI 135,0 Felvételre javasolt
44. 72560676230 134,0 Felvételre javasolt
45. GÜMBI 133,5 Felvételre javasolt
46. 72588899810 133,0 Felvételre javasolt
47. 72574928438 130,5 Felvételre javasolt
48. 72554109119 130,5 Felvételre javasolt
  VIVIEN2005 127,5 Elutasítva
  72591850508 126,5 Elutasítva
  72593672156 124,0 Elutasítva
  72564551350 123,5 Elutasítva
  TÜNDE885 123,0 Elutasítva
  72591085312 118,5 Elutasítva
  72598785297 117,5 Elutasítva
  VIRÁG2005 114,5 Elutasítva
  SZEM0130 113,5 Elutasítva
  72592366882 108,5 Elutasítva
  72529135863 107,5 Elutasítva
  SZIGDOR 100,5 Elutasítva
  72534533422 95,5 Elutasítva
  72553885876 94,5 Elutasítva
  72559045847 85,0 Elutasítva
  72623797597 84,5 Elutasítva
  72592374220 74,5 Elutasítva
  72592826632 72,0 Elutasítva


↑ vissza az osztályok listájához

 

9. E Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0007 matematika-informatika osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1 72546398142 200,0 Felvételre javasolt
2 72548132194 200,0 Felvételre javasolt
3 72589099820 195,0 Felvételre javasolt
4 72548020830 194,0 Felvételre javasolt
5 72546399515 193,5 Felvételre javasolt
6 72588628765 191,0 Felvételre javasolt
7 72559618403 189,0 Felvételre javasolt
8 LÁRKA 187,0 Felvételre javasolt
9 72539420136 184,5 Felvételre javasolt
10 72593327056 183,0 Felvételre javasolt
11 72590239693 181,0 Felvételre javasolt
12 IGEN 180,5 Felvételre javasolt
13 72549504641 180,5 Felvételre javasolt
14 BOCISZEM 179,0 Felvételre javasolt
15 72589098959 179,0 Felvételre javasolt
16 1313131313 178,0 Felvételre javasolt
17 72561526200 176,0 Felvételre javasolt
18 72550591111 176,5 Felvételre javasolt
19 ZSENGEFŰ 176,0 Felvételre javasolt
20 72572249904 175,0 Felvételre javasolt
21 72588922276 174,5 Felvételre javasolt
22 72590277676 174,5 Felvételre javasolt
23 72546401005 174,5 Felvételre javasolt
24 72547343167 173,5 Felvételre javasolt
25 72548039888 173,0 Felvételre javasolt
26 72588745832 173,0 Felvételre javasolt
27 72552386343 169,0 Felvételre javasolt
28 72587201504 169,0 Felvételre javasolt
29 KÖNIGTIGER 169,0 Felvételre javasolt
30 72552804837 168,0 Felvételre javasolt
31 72590271206 167,5 Felvételre javasolt
32 72546115603 167,0 Felvételre javasolt
33 72588745331 166,5 Felvételre javasolt
34 72538406016 166,0 Felvételre javasolt
35 72549504024 166,0 Felvételre javasolt
36 72590261531 165,5 Felvételre javasolt
37 72590060506 165,0 Felvételre javasolt
38 72574915879 164,5 Felvételre javasolt
39 SWKOREF1 164,0 Felvételre javasolt
40 72588913858 163,5 Felvételre javasolt
41 72548148345 163,5 Felvételre javasolt
42 72588630404 163,0 Felvételre javasolt
43 72588873823 162,0 Felvételre javasolt
44 72548147983 161,0 Felvételre javasolt
45 72588750180 161,0 Felvételre javasolt
46 72571144120 161,0 Felvételre javasolt
47 72572035247 160,5 Felvételre javasolt
48 72588904026 160,5 Felvételre javasolt
49 TWITCHTV 159,0 Felvételre javasolt
50 72546114259 158,0 Felvételre javasolt
51 72546116683 156,5 Felvételre javasolt
52 72592382993 156,0 Felvételre javasolt
53 72548008193 155,0 Felvételre javasolt
54 KOKUSZ07 155,0 Felvételre javasolt
55 72556605985 154,5 Felvételre javasolt
56 72549858569 153,5 Felvételre javasolt
57 72549501040 153,0 Felvételre javasolt
58 72550962864 153,0 Felvételre javasolt
59 72588392269 152,0 Felvételre javasolt
60 72577697227 151,5 Felvételre javasolt
61 KGERGŐ1004 151,0 Felvételre javasolt
62 KONNEKTOR3 150,5 Felvételre javasolt
63 72548137477 150,5 Felvételre javasolt
64 72549495963 148,5 Felvételre javasolt
65 PETI7675 147,5 Felvételre javasolt
66 72588751713 147,5 Felvételre javasolt
67 72529135863 147,5 Felvételre javasolt
68 EOLHANGSOR 147,0 Felvételre javasolt
69 72548028964 145,0 Felvételre javasolt
70 72590257673 144,0 Felvételre javasolt
71 72593663246 143,5 Felvételre javasolt
72 PATRICK10 142,5 Felvételre javasolt
73 VIRÁG25 141,5 Felvételre javasolt
74 72562923027 140,5 Felvételre javasolt
75 TIBUDU 139,5 Felvételre javasolt
76 72592080230 139,0 Felvételre javasolt
77 72574612692 137,5 Felvételre javasolt
78 72588881905 137,5 Felvételre javasolt
79 72592363844 137,5 Felvételre javasolt
  72549481224 137,0 Elutasítva
  72561856144 136,5 Elutasítva
  72588748870 135,5 Elutasítva
  72463927645 134,5 Elutasítva
  VIOLETTA02 133,0 Elutasítva
  72546109885 132,0 Elutasítva
  BOTKA2006 132,0 Elutasítva
  72592175316 131,5 Elutasítva
  72590236388 131,0 Elutasítva
  72549496352 130,5 Elutasítva
  72588899810 129,0 Elutasítva
  72548024796 127,5 Elutasítva
  72589286986 127,0 Elutasítva
  ZSONO70 126,0 Elutasítva
  72576886041 125,0 Elutasítva
  72559689684 124,5 Elutasítva
  LASAGNE 124,0 Elutasítva
  KALBEN 123,5 Elutasítva
  72592176609 122,5 Elutasítva
  72546106032 116,5 Elutasítva
  72564548542 114,5 Elutasítva
  PALACSINTA 114,0 Elutasítva
  72592241304 113,0 Elutasítva
  72592079220 109,5 Elutasítva
  131111 107,5 Elutasítva
  SATTILA05 107,0 Elutasítva
  72588787752 105,5 Elutasítva
  72590230508 103,5 Elutasítva
  72549280262 98,0 Elutasítva
  72590227039 97,5 Elutasítva
  72553885876 94,5 Elutasítva
  BIIDII 90,5 Elutasítva
  72592236476 90,0 Elutasítva
  LAJHÁR1234 86,5 Elutasítva
  SZEKERES1 77,0 Elutasítva

 

↑ vissza az osztályok listájához

 

9. F Ideiglenes felvételi jegyzék a 2020-2021-es tanévre a 0008 humán-művészetek osztályra.
(A végleges sorrend a győri Felvételi Központ visszajelzése után alakul ki)
 
Sorrend Oktatási azonosító szám Elért pont Javaslat
1. 72590256139 194,5 Felvételre javasolt
2. 72592383696 185,0 Felvételre javasolt
3. 72546399720 183,0 Felvételre javasolt
4. 72546127847 182,5 Felvételre javasolt
5. 72550964223 182,0 Felvételre javasolt
6. 72589098959 179,0 Felvételre javasolt
7. PINCEPARTI 179,0 Felvételre javasolt
8. 72589704816 178,0 Felvételre javasolt
9. KOPI 178,0 Felvételre javasolt
10. 72547355293 177,5 Felvételre javasolt
11. 72564747608 177,5 Felvételre javasolt
12. 72572249904 175,0 Felvételre javasolt
13. 72569515052 173,5 Felvételre javasolt
14. 72546112129 172,0 Felvételre javasolt
15. 72557798160 172,0 Felvételre javasolt
16. 72590232647 169,5 Felvételre javasolt
17. BARCELONA 169,5 Felvételre javasolt
18. FRIENDS21 168,5 Felvételre javasolt
19. 72588874197 168,0 Felvételre javasolt
20. 72592375925 167,0 Felvételre javasolt
21. 72544671164 167,0 Felvételre javasolt
22. 72548028964 167,0 Felvételre javasolt
23. 72588010024 166,0 Felvételre javasolt
24. 72590283154 166,0 Felvételre javasolt
25. 72556605401 165,5 Felvételre javasolt
26. 72548008193 165,0 Felvételre javasolt
27. TELIHOLD 164,5 Felvételre javasolt
28. 72588908052 164,5 Felvételre javasolt
29. 72556670419 164,5 Felvételre javasolt
30. 72590277676 164,5 Felvételre javasolt
31. 72588747318 164,0 Felvételre javasolt
32. DIONÜSZOSZ 163,5 Felvételre javasolt
33. 72592245027 163,5 Felvételre javasolt
34. KÖNIGTIGER 162,0 Felvételre javasolt
35. UHLJARBOGI 161,5 Felvételre javasolt
36. 72587201504 161,0 Felvételre javasolt
37. 72547349213 161,0 Felvételre javasolt
38. ELPIDA 161,0 Felvételre javasolt
39. 72546114642 161,0 Felvételre javasolt
40. 72553135384 160,5 Felvételre javasolt
41. 72550328082 160,0 Felvételre javasolt
42. 72547370217 160,0 Felvételre javasolt
43. 72591078120 159,0 Felvételre javasolt
44. VITYA4 158,5 Felvételre javasolt
45. 72546114259 158,0 Felvételre javasolt
46. 72557815207 158,0 Felvételre javasolt
47. 72547367928 158,0 Felvételre javasolt
48. 72590229015 157,5 Felvételre javasolt
49. 72549348538 157,5 Felvételre javasolt
50. 72546120588 157,0 Felvételre javasolt
51. TÜKÖRTOJÁS 157,0 Felvételre javasolt
52. 72578882453 156,5 Felvételre javasolt
53. 72556607380 156,0 Felvételre javasolt
54. LUNA1110 156,0 Felvételre javasolt
55. ARANYMAX 155,5 Felvételre javasolt
56. 72590239129 155,5 Felvételre javasolt
57. REKA0510 155,5 Felvételre javasolt
58. 72592081603 155,5 Felvételre javasolt
59. 72552870841 155,5 Felvételre javasolt
60. 72547341707 154,5 Felvételre javasolt
61. 72408954133 154,5 Felvételre javasolt
62. 72592238701 154,5 Felvételre javasolt
63. MIRACULOUS 154,0 Felvételre javasolt
64. 72549495364 153,5 Felvételre javasolt
65. 72589084069 152,5 Felvételre javasolt
66. VINCENT 152,0 Felvételre javasolt
67. 72591081135 151,5 Felvételre javasolt
68. SUSHI01 151,5 Felvételre javasolt
69. ÁFONYA 151,0 Felvételre javasolt
70. 72590254887 151,0 Felvételre javasolt
71. 72550027454 151,0 Felvételre javasolt
72. 72592385681 150,5 Felvételre javasolt
73. 72590280439 150,5 Felvételre javasolt
74. 72592378041 149,5 Felvételre javasolt
75. 72592239306 149,5 Felvételre javasolt
76. 72591934457 148,5 Felvételre javasolt
77. 72556712321 148,5 Felvételre javasolt
78. EOLHANGSOR 148,0 Felvételre javasolt
79. MARTINI 148,0 Felvételre javasolt
80. NIKE999 147,5 Felvételre javasolt
81. VINIKE7 147,0 Felvételre javasolt
82. 72574604903 147,0 Felvételre javasolt
83. 72549485591 147,0 Felvételre javasolt
84. 72552875294 146,5 Felvételre javasolt
85. 72548137477 146,5 Felvételre javasolt
86. 72529140406 146,5 Felvételre javasolt
87. 72546396587 146,0 Felvételre javasolt
88. 72582680919 146,0 Felvételre javasolt
89. LOTUS 146,0 Felvételre javasolt
90. BRUNOKA 146,0 Felvételre javasolt
91. 72436185530 145,5 Felvételre javasolt
92. REKE 27 145,0 Felvételre javasolt
93. 636 145,0 Felvételre javasolt
94. 72590253128 145,0 Felvételre javasolt
95. 72559223831 144,5 Felvételre javasolt
96. 72549494044 144,0 Felvételre javasolt
97. 72550961473 143,5 Felvételre javasolt
98. 72592378640 143,5 Felvételre javasolt
99. 72557799542 143,5 Felvételre javasolt
100. 72592083528 143,5 Felvételre javasolt
101. TAKARA 143,0 Felvételre javasolt
102. 73083172322 143,0 Felvételre javasolt
103. 72556605644 143,0 Felvételre javasolt
104. 72590257673 143,0 Felvételre javasolt
105. 72546109885 143,0 Felvételre javasolt
106. 72548128727 142,5 Felvételre javasolt
107. LINA2006 142,5 Felvételre javasolt
108. 72548131802 142,5 Felvételre javasolt
109. 72591931203 142,0 Felvételre javasolt
110. BOTI2020 142,0 Felvételre javasolt
111. SZIKLA2005 142,0 Felvételre javasolt
112. 72588788787 142,0 Felvételre javasolt
113. KOBOLD44 141,5 Felvételre javasolt
114. 72550969874 141,5 Felvételre javasolt
115. 72550958173 141,5 Felvételre javasolt
116. 72553881456 141,0 Felvételre javasolt
117. 72590255641 141,0 Felvételre javasolt
118. KAKTUSZ20 140,5 Felvételre javasolt
119. BIIDII 140,5 Felvételre javasolt
120. 72550970875 140,5 Felvételre javasolt
121. 72587213149 140,0 Felvételre javasolt
122. 72588866669 140,0 Felvételre javasolt
123. DOBOSZ 140,0 Felvételre javasolt
124. 72537276258 140,0 Felvételre javasolt
125. 521 139,0 Felvételre javasolt
126. 72588899810 139,0 Felvételre javasolt
127. 72463927645 138,5 Felvételre javasolt
128. PÖTTYÖS 138,5 Felvételre javasolt
129. 72592175497 138,0 Felvételre javasolt
130. 72401838535 138,0 Felvételre javasolt
131. 72592381655 138,0 Felvételre javasolt
132. 72559689684 137,5 Felvételre javasolt
133. 72548392658 137,5 Felvételre javasolt
134. 72546108396 137,0 Felvételre javasolt
135. 7258029424 137,0 Felvételre javasolt
136. 72547723890 136,5 Felvételre javasolt
137. VIRÁG 136,5 Felvételre javasolt
138. 72588904026 136,5 Felvételre javasolt
139. KGERGŐ1004 136,0 Felvételre javasolt
140. 72550960476 136,0 Felvételre javasolt
141. VIRÁG25 135,5 Felvételre javasolt
142. 72531803711 134,5 Felvételre javasolt
143. BRÚNÓ29 134,0 Felvételre javasolt
  72549496352 133,5 Elutasítva
  72564943744 133,5 Elutasítva
  GÜMBI 133,5 Elutasítva
  72574623963 133,0 Elutasítva
  72623797597 132,5 Elutasítva
  72557746905 132,5 Elutasítva
  72590279939 132,5 Elutasítva
  ADIBUDA 132,0 Elutasítva
  72591850508 131,5 Elutasítva
  72534533422 131,5 Elutasítva
  72590262270 130,5 Elutasítva
  ALÁZAT 2 130,5 Elutasítva
  72588868037 129,5 Elutasítva
  72590251517 129,5 Elutasítva
  TEODÓRA 129,5 Elutasítva
  LILIEN22 129,5 Elutasítva
  72559607544 129,0 Elutasítva
  72592244496 129,0 Elutasítva
  BAJNOK 128,5 Elutasítva
  72559122605 128,5 Elutasítva
  72590227208 127,5 Elutasítva
  72549167336 127,5 Elutasítva
  72590278136 127,0 Elutasítva
  CUKORBORSÓ 126,5 Elutasítva
  72529017725 126,5 Elutasítva
  ANNAMARI 125,5 Elutasítva
  72592384942 125,5 Elutasítva
  72592362364 125,0 Elutasítva
  72571147169 125,0 Elutasítva
  72588869375 124,5 Elutasítva
  72549498885 124,5 Elutasítva
  M44 124,5 Elutasítva
  72593693209 124,0 Elutasítva
  72559124261 123,5 Elutasítva
  72588761863 123,0 Elutasítva
  72548039135 123,0 Elutasítva
  72569619413 122,5 Elutasítva
  72592232305 122,0 Elutasítva
  VIOLETTA02 122,0 Elutasítva
  72592243766 120,5 Elutasítva
  GALUSKA05 120,0 Elutasítva
  72588399591 118,5 Elutasítva
  72561855011 118,0 Elutasítva
  CSOKOLÁDÉS 117,5 Elutasítva
  72592232833 117,0 Elutasítva
  72592385556 117,0 Elutasítva
  72546115603 117,0 Elutasítva
  72559123255 115,5 Elutasítva
  72588769226 115,5 Elutasítva
  HOVIRAG 115,0 Elutasítva
  PALACSINTA 114,0 Elutasítva
  72553858028 110,5 Elutasítva
  72572035247 110,5 Elutasítva
  72546127417 110,5 Elutasítva
  KMTL8B 109,5 Elutasítva
  DT0730 108,5 Elutasítva
  72590241379 108,5 Elutasítva
  72592374857 108,0 Elutasítva
  72588783996 108,0 Elutasítva
  SATTILA05 108,0 Elutasítva
  72553858242 107,0 Elutasítva
  72459093073 105,0 Elutasítva
  72548036017 104,5 Elutasítva
  72549423258 104,0 Elutasítva
  72548136611 102,0 Elutasítva
  MARUSIUS 101,5 Elutasítva
  SZIGDOR 100,5 Elutasítva
  72593143451 98,0 Elutasítva
  VCSSZ 98,0 Elutasítva
  72590275330 96,5 Elutasítva
  72589086822 96,0 Elutasítva
  72592366603 94,5 Elutasítva
  72559042676 94,0 Elutasítva
  72590238103 92,0 Elutasítva
  72592243102 92,0 Elutasítva
  KINGANÓRA 90,5 Elutasítva
  72551661130 89,5 Elutasítva
  72588777587 89,5 Elutasítva
  CORALWOLF3 85,0 Elutasítva
  72592175094 83,5 Elutasítva
  (MÉRLEG 81,5 Elutasítva
  72591119368 76,0 Elutasítva
  72582289289 76,0 Elutasítva
  VTOMKA2004 75,0 Elutasítva
  72592374220 74,5 Elutasítva
  72547368246 69,0 Elutasítva
  72553866834 67,5 Elutasítva
  72548134330 62,5 Elutasítva
  72574601607 34,0 Elutasítva

↑ vissza az osztályok listájához