A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Ebből az alkalomból két különböző programmal készülve kívántuk felhívni tanulóink figyelmét kultúránkra, hagyományainkra, szellemi értékeinkre.


Irodalom órák keretein belül hallhattak ezen a napon tanulóink Nyáry Krisztián legújabb könyvéről, melyben a Himnusz és a himnuszok kalandos történetét meséli el az író és irodalomtörténész.

Január 28-án este pedig közös online színházi előadáson vettünk részt a Janus Egyetemi Színház jóvoltából. A társulat egy verses műsort és egy azt követő elemző beszélgetést állított össze „A szeretet köteléke” címmel többek között Babits Mihály, József Attila, Ady Endre, Pilinszky János, Tóth Árpád és mások műveiből tanulóink számára. A beszélgetésen közreműködött Zsombori Barbara tanárnő és Strasszer Márton 9.C osztályos tanuló.

Végh Heléna Tilda 11.C osztályos tanuló beszámolója a programokról:

- „Szeretsz-e engem?”

- „Igen Uram, tudod, hogy szeretlek.”

Ezzel a találó kis idézettel kezdődött az az előadás, amelyet a Janus Egyetemi Színház készített a Babits diákjai számára.

Január 22. A magyar kultúra napja. Sok diák talán nem is tudná miért különleges ez a nap, sajnos nem vésődik be az ember tudatába úgy, mint egy március 15-e. Talán el is felejtenénk, ha az iskola nem emlékeztetne rá. Emiatt különleges az a kezdeményezés, hogy a tanáraink a tantervbe beépítve próbáltak egy kicsit kizökkenteni bennünket a monotonitásból és emlékeztetni arra, hogy január 22-e egy igen különleges nap. A digitális oktatás sem állított gátat tanárainknak, mindenki a maga módján, hol egy közös beszélgetéssel, hol videók keretében ünnepelte meg a napot.

2021. január 28-án, a Youtube-on, este 7 órakor a JESZ egy színvonalas műsorral lepte meg a diákokat. A kis idézet, amivel a beszámolómat kezdtem, sok mindenre utal a versek tematikájával kapcsolatban. Különleges versek egyvelegét szavalták el a színészek a 20. század legnagyobb költőitől. Az egész előadás egyedi, érdekes volt. Nagyon tetszett, hogy olyan verseket hallhattunk, amelyeket lehet, hogy az oktatás sosem „tolna elénk”. Elgondolkodtatóak voltak, és kivétel nélkül mindegyik valamilyen mélyebb tartalommal bírt. A néző diákoknak előfordulhat, hogy érthetetlen lehetett pár vers, viszont ebben segítségünkre volt az utána leadott beszélgetés is. Az interjúban iskolánk egy kilencedikes tanulója, Strasszer Márton, illetve Zsombori Barbara magyar szakos tanárnő folytatott érdekes párbeszédet Dr. Tóth András Ernővel, a JESZ művészeti vezetőjével és rendezőjével, valamint Major Ágnessel, a produkció egyik színésznőjével. Véleményem szerint, ez a kis előadás egy nagyon kedves gesztus volt. Örülök, hogy az iskola és a Janus Egyetemi Színház még ebben a nehéz helyzetben is egy ilyen különleges, színvonalas élményt tudott nyújtani számunkra. Így már biztosan nem felejtem el, hogy mit is ünneplünk január 22-én.