A 2020/2021-es tanévben online felületen tartottuk meg az őszi félévben a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és  Óvoda Babits Mihály Gimnáziumában a második 3D tervező és nyomtató szakkört. A lehetőséget idén is hirdettük a tanórákon, iskolarádióban és plakátokon.

Szeptemberben még személyesen is jelentkezhettek a diákok, azonban a novemberben induló szakkörünket már a Microsoft Teams felületén valósítottuk meg.  A szakkörnek külön csoportot hoztunk létre, ahol a jelentkezők videóértekezleten sajátíthatták el a képzés anyagát.

A videóhívásokról minden alkalommal felvétel készült, így bármikor elérhető és visszanézhető a résztvevők számára, segítve ezzel a tanulási folyamatokat. Egyik alkalommal betartva minden védőintézkedést, meglátogattuk a PTE Műszaki Informatika karon található 3D központot, ahol körbevezetést tartottak az ott dolgozó hallgatók.

A szakkör két részből állt. Az első, a Blender alapvető használatát ismertető, egyedileg és kreatívan megalkotott figura elkészítéséből, majd egy scannelt modell módosításaiból állt. A diákok így két 3D nyomtatott tárggyal gazdagodtak a tanfolyam során. Idén egy AmongUs nevezetű videójáték figurával és egy a saját scannelt másukat mutató figurával.

  

A szakkör során a célunk az volt, hogy a tanulók megismerkedhessenek a 3D tervezés alapjaival, főbb technikai paramétereivel és a 3D nyomtatással. A 3D tervezéshez a Blender nevű programot használtuk. Kettő darab 3D nyomtatóval rendelkezünk és több, különböző színű PLA tekercset használunk a nyomtatáskor. 3D nyomtatott figuráink, modelljeink nagy érdeklődésre tartanak számot az iskolában, s több tanár is érdeklődik a technika nyújtotta lehetőségek iránt. Távoktatás előtt pedig telefontartókat nyomtattunk, ami megkönnyítette az online órák és értekezletek megtartását mobileszközökről. A foglalkozás része volt, hogy egy 3D scannerrel beszkenneltük a résztvevőket.

Az elkészült és kinyomtatott figurákat a karácsonyi szünet előtt átvehették személyesen az iskolában. Nagy örömmel töltötte el őket, hogy láthatták saját magukat „játékfiguraként”. Iskolánkban külön vitrint tudtunk berendezni az elkészült 3D nyomtatott modellekből.

A szakkörhöz óraterveket készítettünk, s azokat a 2020/2021-es tanévre felkészítettük a digitális, tanterven kívüli oktatáshoz szükséges elvárásokra. Microsoft Teams csoporton belül közös fájlmegosztó felületet használunk a modellek tárolásához.

Említésre méltó, hogy az első szakkörünkön a résztvevők közül három tanulót annyira megihletett a 3D nyomtatás, hogy egy országos versenyen III. helyezést értek el, témájuk a 3D nyomtatás során keletkezett felesleges anyagok újrahasznosítása volt.

Reméljük, hogy hozzá tudunk járulni további eredményekhez és hogy a következő alkalommal már a város több iskolájából toborzott szakkör nagyobb népszerűségnek örvend majd.

Rövid összeállítást készítettünk a szakkör bemutatkozásáról:

Tavasszal újból indulni fog 3D szakkörünk, amire hamarosan várni fogjuk az érdeklődő tanulók jelentkezését. Kövesd figyelemmel facebook oldalunkat és honlapunkat, hogy biztosan ne maradj le a jelentkezésről!

    

Készült az EFOP-3.4.4-16-2017-00004 pályázat támogatásával.