Egy ideigen országba, kultúrába való utazás mindig izgalmas. Számomra ez az Erasmus+ út több szempontból is úttörő volt. Először is sosem jártam még Spanyolországban, másodszor sosem repültem még és harmadszor sosem kényszerültem arra, hogy egy hétig ne az anyanyelvemen kelljen kommunikálnom másokkal, legyen szó munkáról vagy éppen mindennapi teendőkről.


  Az utazásra két kollégámmal, Vezér Andrással és Varga Gáborral indultam el, így a kezdeti aggodalmak után (pl.: járattörlések, sztrájkok stb.) szerencsére épségben megérkeztünk.

Az általam választott kurzus a „Integrating Creativity and Innovation into Teaching”, amely a címe és leírása alapján fogott meg engem, hiszen mindig is a kreativitást gondoltam az egyik leggyengébb képességemnek. A kurzust az Europass Teacher Academy szervezte, akiknek számos európai nagyvárosban vannak még programjai (pl.: Brüsszel, Nizza, Split stb.). Barcelona városára azért esett a választásom, mert mindenképpen olyan helyre szerettem volna utazni, ahova lehet, hogy nem jutok el többet, illetve mindig is érdekelt engem ez a város, amelyről csak a focinak köszönhetően is rengeteget hall az ember.

   A kurzust egy Steven Love nevű, brit származású tanár tartotta, aki jónéhány éve él Barcelonában. A csoportomban összesen 11 tanár kolléga dolgozott együtt, Európa főleg középső és keleti szegletéből: észt, lett, lengyel, cseh, horvát és rajtam kívül még egy magyar tanár. A kurzus angol nyelvű volt, így a multikulturális csoportunk ennek a nyelvnek a segítségével tudott a képzésen és a szabadidős programokon is kommunikálni. A képzés során tantermi körülmények között és „terepen” is kreativitást fejlesztő gyakorlatokat és előadásokat hallgattunk. Jártunk VR élményparkban, ahol ennek az új technológiának az oktatásban alkalmazható lehetőségeit ismertük meg, egy kis szabadidős játékkal együtt. Megnéztük a Park Güell szabadon bejárható részét, ahol meditációs és önismereti gyakorlatokat tartottunk, valamint az MNAC (Katalán Nemzeti Galéria) kiállításait látva a vizuális gondolkodást gyakoroltuk a műalkotásokon keresztül.

   Lehetőségünk volt arra is, hogy tájékozódjunk a más országból jött kollégáink oktatási rendszerét, saját iskolájukat és az iskolájuk sikereit és problémáit. Sikerült egymásnak „jó gyakorlatokat” is átadnunk. Megismerhettem új honlapokat és applikációkat, amelyek a reményeim szerint a jövőben az én munkámat is színesíthetik.

   Összegezve nagyon jól éreztem magam az Erasmus+ továbbképzés során, amelyet csak ajánlani tudok mindenkinek.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (honlapon) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.