Vezér András, informatika szakos tanárunk és Varga Gábor, iskolánk rendszergazdája spanyolországi továbbképzésen vettek részt a nyár folyamán.

Vezér András:

   Az Erasmus+ program támogatásával az Europass Teacher Academy „Photo and Video Making in your Classroom: the Educational Power of Multimedia” című továbbképzésen vettem részt Barcelonában. Érdekes, nemzetközi csoportba kerültünk, ahol olasz, görög, bolgár, lengyel, szlovén és magyar kollégákkal dolgozhattunk együtt. A képzés közös nyelve az angol volt. Kezdésként mindenki bemutatta a saját iskoláját, illetve megismerkedtünk az alapvető információkkal, melyek barcelonai tartózkodásunk alatt hasznosak lehettek számunkra.

Megtanultunk néhány fontos katalán kifejezést is. A további napok bevezetéseként is mindig ismerkedtünk egy kicsit egymás kultúrájával, ételeivel, programjaival. Ezek nagyon érdekes, színes feladatok voltak.

   A kurzus célja az volt, a fotó- és videókészítés módszereinek megismerése, illetve az, hogy ezeket hogyan lehet az oktatási folyamatba integrálni. Megismertük az SAMR és a SCAMPER módszerek felhasználását és új alkalmazásokat is, melyek segítik az oktatást, illetve oktatási segédanyagok előállítását. Az Edpuzzle és Lyricstraining eszközök segítségével meglévő Youtube videókat integráltunk tanórán felhasználható formára, a Stop Motion Studio applikációval stop motion animációkat készítettünk, melyeket oktatási segédanyagokban lehet felhasználni.

   A tanfolyam egyik végső célja egy kis csoportban elkészített önálló videó megalkotása volt, melynek elkészítéséhez nagy vonalakban megismertük a videókészítés folyamatait, az ötleteléstől a konkrét tervezésen át a felvételek elkészítéséig. Találkoztam számomra új, ingyenesen használható videóvágó szoftverekkel is, melyeket használni fogok a továbbiakban az oktatás során.

   Nagyon érdekes és tartalmas héten vettünk részt, több olyan módszerrel ismertem meg, melyeket tudok hasznosítani a munkám során. Érdekes volt ebben a nemzetközi környezetben betekinteni egymás módszereibe és új látásmódokat megismerni. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem részt venni hasonló kalandban.

Varga Gábor:

   A nyáron egy hét továbbképzésen vettem részt Barcelonában, az Erasmus+ program keretein belül. A tanfolyamon megtanították, hogy hogyan lehet tanórákon fotó és videó készítő programokat alkalmazni és azokkal egy interaktív tanórát megtartani.

   Tucatnyi ingyenes webes és mobilos alkalmazással bővült a tudásom, amelyekkel képernyőfelvételt, stop-motion animációt, kvízjátékkal összekapcsolt videót és 360 fokos gömbpanorámás képet készítettünk. Ezek mellett még használtunk ingyenes képszerkesztőt és videóvágó programot.

   A képzésen a magyarok mellett voltak bolgárok, görögök, olaszok, lengyelek és szlovének. Egymással végig angolul kommunikáltunk, így nagyszerű lehetőségem volt fejleszteni az angol nyelvtudásomat.

   Volt egyéni és csapat munka, amin keresztül megismerkedhettem több ország kultúrájával, ételeivel és szokásaival. A kurzus szervezője mindenki felé nyitott volt, mindennap új és érdekes programokkal készült, még egy kicsit katalánul is megtanított minket beszélni.

   A katalán konyha sem maradhatott ki, amelyből bátran ajánlom a Barceloneta Potato Bombast és a Patatas Bravas nevű finomságokat kipróbálni.

   A remek időben és a finom ételek után túrázásnak indultam a város legmagasabb hegységére, a Tibidabora. A hegy csúcsán a hatalmas Sagrata Cor templom helyezkedik el, vele szemben pedig egész Barcelonára gyönyörű kilátás nyílik.

     Az utolsó napra városnéző buszos túrára mentünk ezáltal láthattuk a hatalmas város azon részeit is, ahová sajnos már nem volt időnk ellátogatni, köztük a Montjuic hegységet és a tetején található olimpiai negyedet, az 1929-es nemzeti kiállításra épített Placa d’Espanyat és a város legmodernebb kerületében található Torre Glóries felhőkarcolót. Meglátogattunk sok szép és érdekes helyet. Különösen csodás volt látni a híres építész Antoni Gaudí munkáit, köztük a a Sagrada Familiat, a Casa Battlót, Casa Milát, a Güell Parkot. Voltunk a La Barceloneta strandon és cápák között sétáltunk a L’aquarium alagútjaiban. Megtekintettük az FC Barcelona stadionját, a Camp Nou-t ahol a legendás Kubala László híres magyar focista szobrára leltünk, és meglátogattuk az ehhez kapcsolódó múzeumot is.

 

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (honlapon) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.