2021 tavaszán a tantermen kívüli oktatás miatt el kellett halasztanunk a méltán népszerű 3D szakkört. Viszont szeptemberben elkezdhettük és különösen a 9. évfolyamosok körében kiemelkedő népszerűsége lett.

A szakkör idei első foglalkozásán a PTE 3D Központjába látogattunk, ahol professzionális vezetés mellett ismerhettük meg a legfejlettebb technikákat. A diákok több kérdést is feltettek az házigazdáknak és rengeteg inspirációt nyertek a különböző technikákat alkalmazni képes gépekből.

  

Látogatás a PTE 3D központban.

Ezt követően hibrid formában tartottuk foglalkozásainkat, egyidejűleg a tanteremben és a Microsoft Teams platformon segítve a résztvevők munkáját.

Kút és sakkfigura elkészítése Blender programban.

3D modellek szeletelése Ultimaker Cura program segítségével.

A feladatok során régi, jól bevált modelleket is elkészítettünk, de majd minden órán a korábbi résztvevők számára is újdonságot jelentő funkciók, segédletek, ötletek hangzottak el.  A szakkör keretében új feladatokat is kipróbáltunk, mint például az érmék tervezését.

 

Érmék tervezés alatt.

Érmék nyomtatás közben és utána.

A diákok több nyomtatott 3D modellt is kaptak. A korábbi évekhez hasonlóan rendkívül népszerű volt a 3D scannelés, aminek köszönhetően a résztvevők 3D nyomtatott „kicsi énjüket” is megkapták.

 

  

3D szkennelés folyamata.

Ismerkedés a 3D nyomtatóval.

   

Bakonyi Norman 9.B osztályos tanuló saját tervezésű modelljei.

A szakkörről még a 8.-os, felvételi előtt álló diákokat is tájékoztattuk egy felvételi előkészítő alkalmával. A gyerekeket lenyűgözte a 3D nyomtató és az általa létrehozható megannyi lehetőség.

Érdeklődök a szeptemberi nyílt napon.

Úgy tapasztaltuk, hogy a szakkör iránti érdeklődés töretlen. Bízunk benne, hogy a jövőben is lehetőségünk nyílik a szakkör megrendezésére.