Kedves Nyolcadikos Tanulók! Tisztelt Szülők!



A felvételi eljárás a szóbeli vizsgákkal lezárult. A jelentkezők felvételi rangsora a hozott tanulmányi eredményekből, a magyar nyelv és matematika központi írásbeli vizsga, valamint a szóbeli meghallgatás eredményei alapján készült el.

Az ideiglenes felvételi rangsor megtekintése előtt kérjük, olvassák el az alábbi tájékoztatót, mely segítséget nyújt a táblázatok értelmezéséhez:

A jelentkezők neve mellett található a felvétellel kapcsolatos döntés:

  • Ha a jelentkező teljesítette a felvételi követelményeket és felvételre javasoljuk, a tanuló oktatási azonosítója/jelszava mellé a felvételi jegyzékben elfoglalt helye szerinti sorszámot és a felvételi eljárásban kapott összesített pontszámot írtuk, valamint a „Felvételre javasolt” döntés olvasható. A felvételi rangsor összeállításánál pontazonosság esetén először a központi írásbeli pontszámokat, másodsorban a szóbeli vizsgán elért pontszámokat, harmadsorban pedig a hozott tanulmányi pontszámokat vesszük figyelembe. Abban az esetben, ha két vagy több jelentkező a felvételi eljárás során azonos pontszámot kapott, akkor az EMMI rendelet 40. § (3) bekezdésében foglaltak szerint járunk el.
  • Ha a jelentkező nem teljesítette a felvételi követelményeket, a tanuló oktatási azonosítója mellett az „E” (= Elutasítva) döntés olvasható. Automatikusan elutasításra került az a jelentkező,

a) akinek a központi írásbeli vizsgán matematikából és magyar nyelvből elért összeredménye nem érte el a 40 pontot, valamint egyik tantárgyból sem lehet 13 pontnál kevesebb az elért központi írásbeli vizsgaeredménye.
b) akinek az általános iskolából hozott pontja nem érte el a 40 pontot.
c) aki a sportágismereti alkalmassági vizsgán alkalmatlannak minősült (kizárólag az általános sportágismereti osztály esetében).
d) aki az a) és b) feltételeket teljesítette, de nem jelent meg a szóbeli vizsgán.
e) aki az alábbi kritériumnak nem felel meg: Intézményünk Alapító Okiratában az alaptevékenységek között csak a hallássérült sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása jelenik meg, ezért csak ezen különleges bánásmódot igénylő gyermekeket tudja fogadni intézményünk.

A felvételi eljárásban maximálisan megszerezhető felvételi pontszám 200 pont, ebből:

  • legfeljebb 50 felvételi pont szerezhető az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján (7. tanév vége, 8. tanév első félév) öt tantárgyból: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy választott idegen nyelv, és egy választott természettudományos tantárgy (biológia, fizika, kémia, földrajz) vagy a komplex természettudomány.
  • legfeljebb 100 felvételi pont szerezhető a központi matematika és magyar nyelv írásbeli felvételi vizsgaeredmények alapján, és
  • legfeljebb 50 felvételi pont szerezhető az iskolánk által szervezett, az osztályprofilnak megfelelő tantárgy(ak) szóbeli vizsgaeredménye alapján.

Intézményünk által most nyilvánosságra hozott ideiglenes felvételi jegyzék nem a végleges felvételi eredményt tükrözi és nem jelent minden esetben felvételt. A listán elért sorszám jelenleg csak tájékoztatást ad.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a középfokú felvételi eljárás végleges eredményéről 2025. május 5-ig (amely a postára adás dátuma!) írásbeli értesítést küldünk a felvételiző tanuló és szülő/gondviselő részére a jelentkezési lapon megadott értesítési címre. Ezzel egyidejűleg a végleges felvételi eredmény megtekinthető lesz iskolánk honlapján is.

A felvételi jegyzéken szereplő sorrendet befolyásolhatják a módosító időszakban az adott tanulmányi területet – intézményvezetői engedéllyel – utólag megjelölő jelentkezők felvételi pontszámai, illetve a nyilvánosságra hozott adatsorokban esetlegesen előforduló – a későbbiekben korrigálásra kerülő – pontatlanságok is.

Az, hogy valaki hátrébb sorolódott, nem indokolja a sorrend megváltoztatását. Ha a tanuló férőhely hiányában mégsem nyerne felvételt az általa megjelölt első helyre, a felvételi rendszer automatikusan a következő helyen besorolt osztályba vagy iskolába próbálja őt elhelyezni, ezért azt javasoljuk, hogy minden felvételiző azt az iskolát és azt az osztályt hagyja meg első helyen, amelybe leginkább felvételt szeretne nyerni.

A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a jelentkezőknek lehetőségük van 2025. március 25-27-én eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. A módosító időszakban az alábbi módosítások végezhetők el:

  • az eredetileg megküldött tanulói adatlapon megadott sorrend módosítása, illetve
  • az eredeti tanulói adatlapon szereplő középfokú iskolában, az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján (kizárólag az intézmény hozzájárulásával!), új tanulmányi terület megjelölése.

Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon feltüntetni, valamint intézményt és tanulmányi területet sem lehet a módosító időszakban törölni!

 

IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSOR A 2025/2026-OS TANÉVRE osztályonként
Kattintson az osztálytípus kódjára/nevére a felvételi rangsor megtekintéséhez!


0001 Általános sportágismereti osztály (9. A)

0002 Humán tantárgyak osztály (9. F)

0003 Angol nyelvi osztály (9. B)

0004 Német nyelvi osztály (9. C)

0005 Biológia-fizika osztály (9. NY)

0006 Biológia-kémia osztály (9. NY)

0007 Matematika-digitális kultúra osztály (9. E)

A listában oktatási azonosító, ill. jelige szerint is kereshet böngészőjének Ctrl+F billentyűkombinációja segítségével, a keresett oktatási azonosítót vagy jeligét begépelve.

A tanulmányi területre felvehető tanulók száma:

0001 Általános sportágismereti osztály (9. A): 28 fő
0002 Humán tantárgyak osztály (9. F): 32 fő
0003 Angol nyelvi osztály (9. B): 32 fő
0004 Német nyelvi osztály (9. C): 28 fő
0005 Biológia-fizika osztály (9. NY): 14 fő
0006 Biológia-kémia osztály (9. NY): 18 fő
0007 Matematika-digitális kultúra osztály (9. E): 32 fő

További kérdés vagy adategyeztetés esetén titkárságunk (babits@pte.hu vagy 06-72/503-656) és Hosszú Barbara (beiskolázásért felelős intézményegység-vezető helyettes) fogadja észrevételeiket (hosszu.barbara@pte.hu).

Az eredményekhez szívből gratulálunk és bízunk abban,
hogy minél több
megelégedett jelentkezővel találkozunk a beiratkozáson!

Intézményvezetés